Aki részt vett Hollywood alapításában: 30 éve hunyt el Cukor Adolf
2006. június 13. 14:00
Korábban
A filmgyártás pátriárkája
A hangosfilm megjelenése megrendítette a Paramount helyzetét, az 1930-as 18 millió dolláros nyereség 1932-re 21 milliós deficitté változott. A vállalkozás hároméves kényszerszünet után Paramount Pictures Inc. néven indult újra, s bár az elnök Zukor maradt, a tényleges irányítás a Morgan-bankház kezébe került. Zukor tisztségét egészen halálig - mint nyugalmazott elnök - viselte.
1949-ben az új forgalmazási törvény hatályba lépésével a vállalat kénytelen volt szétválasztani a gyártásban és a kölcsönzésben, illetve az üzemeltetésben kifejtett tevékenységét. Ugyanerre az időszakra esett a televízió megjelenése is, amely szintén érzékenyen érintette a céget, amelynek filmgyártása a harmadára esett vissza. Hogy az új helyzetet a maguk javára fordítsák, előbb a tévés berendezések gyártásába kapcsolódtak be, majd a négy nagy tévés társaság egyikével, az ABC-vel szövetkeztek. 1966-ban a stúdió beolvadt a Gulf and Western Industries nevű konszernbe, ismert nevét azonban ezután is megtartotta, további sikereket aratva (Love Story, A keresztapa, a Travolta-filmek, a Star Trek-sorozat, majd Az elveszett frigyláda fosztogatói).
A Paramount a nagy stúdiók közül elsőként vált egyetemes vállalkozássá, amely a gyártástól a forgalmazásig és az üzemeltetésig ellenőrizni tudta a filmet. Zukor volt az üzletemberek közül az első, aki a filmet művészetnek tekintve tudatosan törekedett műalkotások készítésére, s aki Amerikában az egész estét betöltő filmeket bevezette. Az 1920-as évek végén és az 1930-as évek elején négyszer jelölték az amerikai filmtudományi akadémia Oscar-díjára, végül 1948-ban munkásságáért tiszteletbeli Oscart kapott. Önéletrajza 1953-ban A közönség sohasem téved címmel jelent meg.
Zukor Adolf pátriárkai kort élt meg, 103 évesen, 1976. június 10-én halt meg Los Angelesben.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Perge Zita, Sajtóadatbank)
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap