Megtalálták Dareiosz palotáját
2006. május 24. 14:30
Irán egyik leggazdagabb régészeti lelőhelyén, Perszepolisztól nem messze, a Bolaghi-szurdokban feltárták I. Dareiosz perzsa uralkodó palotáját. Az ásatás még be sem fejeződött, a szakértők máris sietős leletmentésről beszélnek.
Az iráni-francia kutatócsoport felfedezése nem teljesen a véletlennek köszönhető: a munkálatok megkezdése előtt elvégzett geofizikai tesztek már kimutatták, hogy a közelben egy hatalmas építményt rejt a föld. A helyszínen talált agyagtárgyakból pedig hamar kikövetkeztették, hogy az épülettömb valamikor csakis királyi szállás lehetett. Azonnal kiderült az is, hogy egyetlen réteg húzódik a felszín alatt, vagyis az eltelt évszázadok során soha nem építkeztek a palota fölé. Ez pedig önmagában hordozza azt a nagyszerű lehetőséget, hogy a régészek egy-az-egyben, érintetlen állapotban feltárhassák azt.
Ismét bebizonyosodott, hogy az illegális kincskeresés nem ismeretlen a nagy sikerrel kecsegtető lelőhelyeken. Már az előkészületi fázisban rátaláltak néhány mély üregre a palota közelében, amelyeket hívatlan csempészeknek tulajdonítanak a helyszínen dolgozó szakemberek. Emellett bulldózerek darabjai árulkodtak egy valamikor arra járt csoport elszánt - és részben sajnos megvalósult - rombolási kísérletéről.
Az ásatást vezető Mohamed Taghi Ataee szerint kiemelkedő értéket képvisel az épület egyik tartóoszlopa, amely olyan fényesre van polírozva, hogy bárki tükörnek használhatná. Az oszlopon kívül egy trónszék, számos agyagtégla és három agyagfal is gazdagítja már a leletek sorát. Az egymástól eltérő méretű téglákat feltehetően padlóburkolóként használták az ókorban.
A Bolaghi-szurdokban június 5-ig zajlanak a munkálatok, egészen addig, míg a közeli Sivand-gát meg nem kezdi működését és a szomszédos területeket el nem árasztja az iszapos víz, felbecsülhetetlen károkat okozva ezzel az ősi múlt emlékeinek. Bár Ataee szerint Dareiosz palotáját nem fenyegeti a pusztulás veszélye, hosszabb távon bizonyára romboló hatással lesz rá a duzzasztógát miatt megnövekedett páratartalom.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2022
- Lacikonyhák és társaik
- A gumigyártás és árnyoldalai
- A spanyol polgárháború külföldi önkéntesei
- A szabin nők közbelépése
- Hét híres fal
- Fugger Mária, a Pálffy család nagyasszonya
- Lajos Ágost és Marie Antoinette egybekelése
- A zalaújvári Festetics-kastély
- Horthy István és Edelsheim Gyulai Ilona esküvője
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.