65 éve lett öngyilkos Teleki Pál
2006. április 3. 12:00
Korábban
`A nemzet érzi és mi odadobtuk becsületét`
1938. májustól Imrédy Béla kormányában vallás- és közoktatásügyi miniszter, a felvidéki visszacsatolás előkészítője, majd 1939. februárban ismét kormányfő lett. Csatlakozott az Antikomintern paktumhoz, kiléptette az országot a Népszövetségből, s csapataival megszállta Kárpátalját. 1939 májusában kihirdette a második zsidótörvényt, amely a zsidókat másodrendű állampolgárrá fokozta le, s megindult a harmadik, a vegyes házasság ellen irányuló törvény előkészítése is.
Teleki Pál beszédet mond, 1940 |
1940 végén örökbarátsági szerződést kötött Jugoszláviával, ám a márciusi belgrádi náciellenes fordulat miatt ez az ország lett Hitler következő célpontja. Amikor Hitler területi revíziót ajánlott fel a magyar együttműködésért, Teleki azt javasolta, hogy a hadműveletben csak akkor vegyenek részt, ha Jugoszlávia már felbomlott. A brit kormány azonban jelezte: a részvételt háborús oknak tartják. Nem maradván választása, Teleki április 3-án éjjel Budapesten főbe lőtte magát - akárcsak felmenője, Teleki László 1860-ban. Horthynak címzett levelében lemondott, ha tette nem sikerülne s így írt: "Szószegők lettünk - gyávaságból - az (...) örökbéke szerződéssel szemben. A nemzet érzi és mi odadobtuk becsületét. A gazemberek oldalára álltunk - mert a mondvacsinált atrocitásokból egy szó sem igaz (...) Hullarablók leszünk. A legpocsékabb nemzet. Nem tartottalak vissza. Bűnös vagyok."
Teleki öngyilkosságát követően sok mendemonda kapott lábra, többen úgy vélték és vélik, hogy a németek gyilkolták meg. Ellentmondásos személyisége napjainkban is megosztja a társadalmat. Szobra ügyében a közelmúltban vita bontakozott ki, melynek eredményeképpen az emlékművet nem Budapesten, hanem Balatonbogláron, a lengyel menekültek városában állították fel.
(Múlt-kor/MTI Panoráma - Sajtóadatbank)
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap