Milliárdos filmcsomag 56-ról
2006. március 13. 14:15
Csaknem annyi '56-os témájú magyar játékfilmet forgatnak az idén, mint az elmúlt öt évtizedben együttvéve. A két filmalapítvány összesen mintegy egymilliárd forintot ajánlott meg a fél évszázados évforduló tiszteletére készülő 7-8 műre - számolt be róla a Népszabadság.
Az 56-os tematikájú filmek közül a legnagyobb támogatást, 150 millió forintot az Andy Vajna vezetésével készülő Szabadság, szerelem kapta a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMK) pályázatán. Forgatókönyvének első változatát Hollywood egykor legdrágább sztárszerzője, a magyar származású Joe Eszterhas írta. Tovább simított rajta Gárdos Éva vágó-rendező, Bereményi Géza és Divinyi Réka. A forradalmi eseményeket is bemutató filmet a hét elején kezdték forgatni Budapesten a Csak szex és más semmivel föltűnt Goda Krisztina rendezésében. A főszereplőt, a magyar vízilabda-válogatott játékosát Fenyő Iván alakítja, műegyetemista forradalmár szerelmét Dobó Kata, barátjukat, egy másik vízilabdázót pedig Csányi Sándor. A munkálatok előreláthatólag kilenc hétig tartanak. A film költségvetéséről nem adtak tájékoztatást.
Szilágyi Andor rendező is csak a hős személyét árulta el a fiatalon kivégzett Mansfeld Péter történetét elmesélő Magasabb szempontból című filmjéből. A kanadai-magyar koprodukcióban készülő mű főszerepét a Tibor vagyok, de hódítani akarok című komédiában megismert Fancsikai Péter játssza, de fontos szerepet osztottak Maia Morgensternre, Pindroch Csabára, Nagy Ervinre és a Vajna-filmben is szereplő Fenyő Ivánra. A költségvetés jóval átlagon fölüli, a rendező szerint az MMK 50 milliós támogatása csak a `lyukak tömködésére` elég. A Magyar Történelmi Film Közalapítvány (MTFK) 135 milliót tesz hozzá ehhez.
A teljes cikk a Népszabadságban
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.