Több ezer dokumentum ázott el a Széchényi Könyvtárban
2006. január 19. 11:30
Nyolc millió forintos kár érte az Országos Széchényi Könyvtárat, mert egy nem használt vízvezeték megrepedt és több ezer dokumentum elázott.
Korábban
A csőtörésben 2500 könyv és 1200 kötegnyi hírlap sérült meg. Többek között korábbi kiadású Népszabadság, Délmagyarország és Békés megyei népújság, továbbá a két világháború közötti népszerű olvasmányok. Ezek a dokumentumok a muzeális raktár állományába tartoztak. A könyvtár főigazgatójának becslése szerint a kárérték megközelítőleg nyolc millió forint lehet.
A könyvtár dolgozói a kötetek egy részét megszárították, de 76 hírlapcsomagot és 63 könyvet le kellett fagyasztani, mert csak egy speciális eljárással lehet belőlük a vizet úgy kivonni, hogy ne ragadjanak össze a lapok. Ez az eljárás azonban nagyon drága, előreláthatólag 5 millió forintba kerül majd - magyarázta Monok István.
Minden dokumentumot nem tudnak ezzel a módszerrel megmenteni, ezért a sérült könyvek, hírlapok listáját a könyvtárak között köröztetik, hátha van valahol másodpéldány. A főigazgató szerint jó a tűz és vízvédelmi rendszer a könyvtárban, azonban a csőtörést okozó vezeték egyik intézmény rajzon sem szerepelt és feltehetően sok ilyen lehet még a könyvtárban.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.