Fertőzött, használhatatlan volt a Széchényi Könyvtárban megsemmisített anyag
2005. július 5. 11:31
Fertőzött, használhatatlan volt az a nyolcvan doboznyi anyag, amit a közelmúltban semmisítettek meg az Országos Széchényi Könyvtárban - közölte, egy internetes hírportál értesülésére reagálva, Monok István főigazgató hétfőn az MTI-vel.
Korábban
`A történtekért bármikor vállalom a felelősséget` - mondta, hangsúlyozva, az intézmény által évtizedek óta `hurcolt` anyag külső raktárakban többször került víz alá, galambok fészkeltek a dobozok között. Hozzátette: amikor munkatársai megpróbálták azonosítani a reklámanyagokat, kiadványokat - a dobozok tartalmának korábbi fertőtlenítése ellenére - két órán belül szemgyulladás, bőrkiütés jelentkezett náluk.
Monok István közölte azt is: a megsemmisített anyag nem volt a könyvtár állománya, azt azért tették félre, hogy saját anyagok eltűnése, károsodása esetén ezeket a másodpéldányokat használják. A főigazgató vitatta az Indexnek nyilatkozó munkatársa azon állítását, hogy sok dokumentum némi anyagi ráfordítással megmenthető lett volna. Közlése szerint ezzel kapcsolatban utoljára öt éve végeztek számításokat, `amúgy ez a pénz sem áll rendelkezésre`.
Az Index internetes portálon vasárnap megjelent hír szerint elégették a közelmúltban az Országos Széchényi Könyvtár gyűjteményének egy részét, 1867 és 1952 közötti kiadású kisebb nyomtatványokat, vállalati és egyesületi kiadványokat, amelyek nélkül soha többé nem lesz rekonstruálható sok egyesület, civil szervezet, nagyrészt államosított és megszüntetett intézmény, gyár, üzem története.
(MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.