Vágtázó Csodaszarvas
2005. december 8. 12:14
Az ősi magyarság tudása sokkal magasabb rendű, mint ameddig a nyugati filozófia kétezer éve alatt eljutott - nyilatkozta a Heti Válasznak Grandpierre Attila, az öt éve nem koncertező Vágtázó Halottkémek s a nemrég első koncertjét adó Vágtázó Csodaszarvas formáció frontembere, a Magyar Tudományos Akadémia munkatársa.
- Tíz-húsz éves alkotómunkával kifejlesztettem magamban egy világképet. Az út vége felé azt kellett látnom, hogy a járatlannak hitt ösvény több ezer éves nyomoktól hemzseg. Mint mondtam, három szinten létezik a valóság: a jelenségek, a törvények és az elvek létszintje. És három első elv létezik: a fizikai, a biológiai és a pszichológiai. S az ősi magyar rovásírásban hogy jelölik az egyet? Két vízszintes vonallal, melyet egy függőleges keresztez. Minden kultúrában egyetlen pont vagy vonal az egy jele, de itt egységet alkotó hármassággal állunk szemben. A világegyetem egységéről van szó. Ahogy a nemzeti jelképeken is: hármas halom, rajta háromszirmú korona, azon kettős kereszt, amely szintén három vonalból áll. Hármas hármasság. Nem hatalmi jelvényt látunk, hanem a világegyetem lényegéről alkotott filozófiai tudás megjelenítését. Az ősi magyarság tudása sokkal magasabb rendű, mint ameddig a nyugati filozófia kétezer éve alatt eljutott.
- Hogyan kerülte el, hogy megmosolyogják a tudós kollégák?
- Olyan nemzetközi folyóiratok szerkesztőbizottságának vagyok tagja, olyan folyóiratokban publikálok, amelyek ha nem is a szűkebb értelemben vett csillagászat tárgykörében mozognak, ugyanolyan tudományos háttérrel, ranggal bírnak, mint azok, amelyekben az Akadémia többi munkatársa is publikál.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2022
- Lacikonyhák és társaik
- A gumigyártás és árnyoldalai
- A spanyol polgárháború külföldi önkéntesei
- A szabin nők közbelépése
- Hét híres fal
- Fugger Mária, a Pálffy család nagyasszonya
- Lajos Ágost és Marie Antoinette egybekelése
- A zalaújvári Festetics-kastély
- Horthy István és Edelsheim Gyulai Ilona esküvője
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap