Világörökség képzési projekt indul Fertődön
2005. november 23. 11:00
Európai uniós támogatással valósítja meg világörökség képzési projektjét a Porpáczy Aladár Középiskola Fertődön - mondta az intézmény igazgatója az MTI-nek hétfőn.
Korábban
Az ismeretszerzésben segítséget kapnak burgenlandi oktatási intézményektől, köztük a frauenkircheni (Boldogasszony) közgazdasági középiskolától, amellyel több éves kapcsolata van a fertődi intézménynek. A magyar-német kéttannyelvű közgazdasági képzésben résztvevő fertődi tanulók átjárnak Burgenlandba, s az ottani iskolában bővítik szakmai tudásukat, de Fertődön is osztrák tanárok oktatják az egyes közgazdasági tárgyakat. A Fertő-tájról szerzett ismeretek birtokában akár idegenvezetőként is próbára tehetik majd felkészültségüket tanítványaink - vélekedett az igazgató.
A 49 ezer eurós projekt - amelynek 90 százalékát Phare CBC pályázaton nyerték el - lehetőséget ad határon átívelő rendezvényekre is. Az e hét péntekén a fertődi Esterházy-kastély pálmatermében sorra kerülő fesztiválon kórusok, néptáncegyüttesek lépnek fel a határon innen és túlról - tájékoztatott az igazgató.
A világörökség tantárgy bevezetésének előzménye, hogy az UNESCO Világörökség Bizottsága 2001 decemberében fogadta el Magyarország és Ausztria közös felterjesztését a Fertő-tó környékének világörökségi listára vételére. A Fertő-tó Eurázsia legnyugatibb sztyeppei tava, sósvizű, környezetének változatos az állat- és növényvilága. A tó közeli dombvidék jellegzetessége a tradicionális szőlőkultúra. A Fertő vidék Magyarországon a teljes Fertő-Hanság Nemzeti Parkra, továbbá Fertőrákos környékére terjed ki. A területet a nagycenki Széchenyi-kastély és a fertődi Esterházy-kastély gazdagítja.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.