2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Létezik a Zentai 1948-as kiadását kérő levél

2005. november 4. 13:00

Valóban van a Holokauszt Dokumentációs Központ birtokában egy 1948-ból származó levél, amelyben az agyonvert zsidó fiatalember, Balázs Péter édesapja Zentai Károly kiadását kéri az amerikai hatóságoktól - erősítette meg a központ munkatársa szerdán az MTI-nek a Magyar Televízió Híradójának információját.

Kovács Tamás történész elmondta: Balázs Péter bátyja, Ádám tavaly szeptemberben vitte be a központba a levelet, amelyet még apjuk írt 1948-ban az Európában állomásozó amerikai erők főparancsnokságához. Ebben Balázs Dezső leírja fia halálának körülményeit, valamint azt, hogy magyar bíróság elé állították és elítélték a fiú agyonverésében szerepet játszó férfiakat, és az eljárás során többször szóba került tettestársként Zentai Károly neve - tette hozzá a történész.

Mint Kovács Tamás elmondta, Zentai ebben az időben már külföldre távozott, ekkor éppen Németország amerikai megszállási övezetben tartózkodott. Ezek alapján kérte Balázs Dezső az amerikai hatóságokat, hogy derítsék fel és adják ki Zentait a magyar hatóságoknak. Közölte: nem tud róla, hogy válasz érkezett volna a levélre az amerikaiaktól, de információja szerint a levelet a család eljuttatta a Wiesenthal Központba is, ahol vélhetően csatolták a Zentai-ügy aktájához.

Az Ausztrália nyugati részén, Perthben élő 86 éves Zentai Károlyt (Charles Zentai) azzal gyanúsítják, hogy 1944. november 8-án a magyar hadsereg katonájaként több társával együtt megkínzott és megölt egy zsidó fiatalembert, Balázs Pétert, mert az nem viselte a sárga csillagot. A Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa nemzetközi elfogatóparancsot adott ki Zentai ellen, s ezt követte a hivatalos kiadatási kérelem.

Zentai Károly nyomára a zsidók elleni bűncselekményekben vétkes náci háborús bűnösök felkutatására alakult Simon Wiesenthal Központ nácivadászai jutottak, az igazságszolgáltatás elől még mindig bujkáló háborús bűnösök felkutatását célzó "Utolsó esély" elnevezésű kampány keretében.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár