Rajk László készíti az 1956-os emlékművet Veszprémben
2005. november 3. 13:00
Október 23-án délután, az 1956-os ünnepi megemlékezés keretében került sor az új emlékmű alapkőletételére Veszprémben. (Építészfórum)
Korábban
Az emlékmű valójában 5 önálló zászlóelemből álló installáció, mely a tér egyetlen pontjából szemlélve a levegőbe lendülő, a népköztársasági címertől megfosztott 1956-os lyukas zászló folyamatos szobrát adja. A zászlóelemek rozsdamentes acéllemezből készülnek, feszített acélsodronnyal stabilizált zászlótartó rudakon állnak. Az emlékmű központi eleme a csiszolt gránitkő, ahonnan az optikai törvényszerűségek szerint az öt részes kompozíció "összeáll" a lyukas zászlóvá - írta az Építészfórum.
Rajk László a kompozíció bemutatásában a következőket vallotta tervéről: "Kevés olyan (pozitív) történelmi esemény létezik a világon, amelyhez olyan erős plasztikus szimbólum kapcsolódik, mint a magyar forradalom lyukas zászlaja. Tervünkben a lyukas zászló jeleníti meg a forradalom egységét, az öt, egymástól szinte független, egymást mégis kiegészítő, egymásra épülő elemre való bontása pedig a forradalom diszperz voltát. Az öt elem önállóan is értelmezhető, egyedi térbeli mű, de ugyanakkor ugyanazon térbeli mű alkotó részei. Az öt elem nemcsak a forradalom diszperz voltát, hanem az elmúlt öt évtizedet, és azok forradalomra vonatkozó különböző interpretációit hivatottak megjeleníteni.
Az 1956-os forradalom lyukas zászlajának diszperz anamorfózisát egyszerre szántuk emlékműnek és urbanisztikai jelnek. Kiindulásul azonban mindenképp kerülni akartuk az emlékezés kényszerűségét. Csak rajtunk múlik, mikor akarunk a megemlékezésre koncentrálni. Interaktivitásunk szükséges ahhoz (hiszen be kell lépnünk az emlékezés pontjába), hogy az installáció történelmi szimbólummá váljon."
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap