Rejtély maradt San Gennaro csodája
2005. október 7. 14:00
Az idén már kétszer is cseppfolyóssá vált a hagyományoknak megfelelően San Gennarónak, Nápoly védőszentjének vére, rejtélyét azonban továbbra sem tudták felfedni.
A "csoda" minden évben háromszor következik be. Először május első vasárnapjának előestéjén (amikor annak idején az ampullákat Pozzuoliból Nápolyba vitték), másodszor szeptemberben (vértanúságának évfordulóján), harmadjára december 16-án, amikor hívei szerint San Gennaro megállította a Vezúv 1631-es kitörését. Az események alkalmából celebrált szertartás része az üveggömb megforgatása, amely után az ampullákban lévő zselés, megfeketedett folyadék folyékonnyá és rubinvörössé válik.
A jelenség évszázadok óta foglalkoztatja a tudományt. Az első kutatások még a 19. század elején kezdődtek, elfogadható magyarázat azonban nem született. A paranormális jelenségekkel foglalkozó, CICAP nevű olasz testület elé 1993-ban került egy olyan feltételezés, amely szerint ilyen változás következik be, ha vas-kloridot vegyítenek vízzel, és kismennyiségű nátrium-kloriddal, azaz konyhasóval. Ez a vegyület zselés állagú, de ha összerázzák, folyékonnyá válik. A tudomány ezt képes volt előállítani már évszázadokkal korábban is. Ezt az elméletet erősítette meg most Margherita Hack asztrofizikus is, aki szerint lehet, hogy az ampullákban ez a vegyület van. A meggyőződés egyetlen módja azonban az ampullák felnyitása lenne, de erre az egyház sohasem adott engedélyt.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap