Meghal Mándy Iván
2004. szeptember 13. 12:06
Budapesten meghal Mándy Iván, Kossuth-, József Attila- és Baumgarten-díjas író. A II. világháború alatti és utáni írónemzedék egyik érdekes, egyéni hangú képviselője volt. Első novelláját Schöpflin Aladár közölte a Tükör című lapban. 1945 után az Újhold fiatal szerkesztői gárdájához csatlakozott, majd a Népművelési Intézet munkatársa, 1989-től a Holmi szerkesztő bizottságának tagja lett. Egyik alapítója volt a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának. Műveinek hangvétele inkább pesszimista, az egzisztencializmus felé hajló. Életművéért 1991-ben elsőként nyerte el a San Francisco-i székhelyű Getz Corporation által alapított írói díjat. Írásainak világát meghatározta a környezet, amelyben élt: a Teleki és a Mátyás tér környéke. Regényeiben a kisemberek, a lecsúszottak világa, a nagyváros miliője és a benne élők magánya foglalkoztatta. Legismertebb művei: Vendégek a palackban (1949), Idegen szobák (1957), Régi idők mozija (1967), Fél hat felé (1974), A locsolókocsi (1965) és a Csutak-történetek. 1980-ban Sándor Pállal együtt írta meg a Szabadíts meg a gonosztól című film forgatókönyvét. A Baumgarten-díjjal 1948-ban, a József Attila-díjjal 1969-ben, a Kossuth-díjjal 1988-ban tüntették
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.