A primabalerina szerint Sztálin bosszúálló volt
2005. október 7. 13:01
Nem mindennapi életéről mesélt a Corriere della Sera című olasz napilapnak Olga Lepesinszkaja, aki 1933 és 1963 között a moszkvai Bolsoj színház primabalerinája volt.
Korábban
A híres balettrajongó |
A balett-táncosnőt az első amerikai nagykövet tanította angolra. Táncművészetének lelkesen tapsolt Joachim von Ribbentrop náci külügyminiszter, amikor Moszkvában járt 1939. augusztusában a német-szovjet megnemtámadási szerződés aláírására. Első férjét Berija belügyminiszter emberei tartóztatták le, egy évig a Ljubljanka börtön foglya volt, majd elvált feleségétől, hogy ne ártson karrierjének. A főhelyet azonban a visszaemlékezésben Sztálin foglalta el. Mint mindenkiben, aki közelebbről ismerte a diktátort, benne is kialakult egy sajátos Sztálin-imázs.
A Szovjetunió első embere imádta a balettet. A Kremlből egy titkos folyosón keresztül csaknem minden nap megjelent az operában és megnézte az előadást. De Lepesinszkaja is gyakori vendég volt Sztálinnál. A pazar vacsorák után táncolnia kellett a Szent György teremben speciálisan neki felállított színpadon. A házigazda kérésére nem a hagyományos tütüt öltötte ilyenkor magára, hanem egy "kis lenge ruhácskát". Ezeken a magánelőadásokon rendszerint részt vett az egész politikai bizottság.
A balerina Sztálinjának erős humorérzéke volt és mestere a burkolt beszédnek. A grúz konyha erősen fűszerezett ételeit szerette és a kedvenc filmje a Volga-Volga című 1938-as zenés vígjáték volt, amelyben egy bürokrata kommunista és egy fiatal komszomolista szembesül egymással.
A filmet évekig desszertként tálalta vendégeinek, sőt Lepesinszkajával kettesben el is játszották. A nő alakította a fiatalembert, Sztálin az idős bürokratát. A szöveget soha nem tévesztette el. A sztálingrádi csapat után jókedvében küldött belőle egy kópiát Roosevelt amerikai elnöknek, aki titkos értelmet keresett a gesztusban és konzultációra hívta össze tanácsadóit, akik arra a következtetésre jutottak, hogy az ajándék buzdítást jelent a második európai front megnyitására. "Pedig Sztálin csak szórakoztatni akarta szövetségesét" - mondta Lepesinszkaja, aki arra az utolsó kérdésre, hogy igaz-e, hogy Sztálin élve akarta elfogatni Hitlert, hogy ketrecben állítsa ki a Vörös-téren, így válaszolt: "Bosszúálló és rossz ember volt, mint minden keleti."
(Múlt-kor/Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.