Koncepciós perek az 50-es évek Magyarországán
2005. szeptember 27. 12:00
A mártír miniszterelnök: Nagy Imre
Nagy Imre neve Rákosiék számára is felmerült koncepciós pereik során, mint lehetséges vezéráldozat. Moszkvai kapcsolatai és hazai támogatói miatt azonban nem került sor ellene lefolytatott perre - egészen a forradalom leveréséig. A forradalom leverése után 1956. november 23-án Nagy Imrét és csoportját a budapesti jugoszláv nagykövetségről erőszakkal a Bukaresttől 40 kilométerre lévő snagovi pártüdülőbe szállították. Nagyot különválasztották elvbarátaitól, köztük közvetlen családtagjaitól: leányától, vejétől - Jánosi Ferenctől - és unokáitól. Kettesben maradt feleségével egy tóparti villában és feljegyzéseket készített a forradalom elméletéről. 1957 áprilisában hazahozták őket, majd az ellenük folytatott eljárás 1958 februárjában vette kezdetét.
Az ítélet kihírdetésekor |
Az '56-os politikai perek sajátossága, hogy bár ezek is koncepciós perek, de - mint arra Szakolczai Attila írásában fehívja a figyelmet - korántsem voltak annyira fikciósak: "a Nagy Imre által vezetett szervezkedés (értsd: a törvényes magyar kormány) valóban meg akarta dönteni - és néhány napra meg is döntötte - a korábban létezett, népi demokratikusnak mondott államrendet, s azt a szabadság általánosan elfogadott normáinak, a magyar társadalom igényeinek inkább megfelelő népi és demokratikus berendezkedéssel kívánta felváltani."
A Nagy Imre elleni koncepciós eljárás során Nagy Imrét Maléter Pállal és Gimes Miklóssal együtt halálra ítélték, és az ítéleteket 1958. június 16-án végre is hajtották. Romsics Ignác véleménye szerint az ítéletek moszkvai politikai háttere ma sem teljesen világos: meglehet, hogy Hruscsov példát akart statuálni a többi csatlós számára, de az is reális, hogy Kádár kívánt lojális félként feltűnni Moszkva felé.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.