Ősi szökőár nyomaira bukkantak Indiában
2005. szeptember 30. 10:00
Az egyik rég elhagyatott dél-indiai királyság templomán dolgozó régészek azt állítják, hogy az ősi szentélyt egykor egy hatalmas cunami söpörte el.
Korábban
Ahol a víz az úr
A Madrastól 30 km-re délre található Mahábalipuram melletti romok feltárását ebben a hónapban fejezte be India Régészeti Hatósága. Mahábalipuram 1984 óta szerepel a világörökségi helyszínek listáján, és ma is több ezer hindu zarándok és turista kedvelt úti célja.
Februárban a régészek innen nem messze már víz alatti ásatásokat folytattak egy ősi templom nyomait keresve. Mahabalipuramhoz közel a szökőár a homokot elmosva - mint az a hírekben is szerepelt - napvilágra hozott három olyan sziklát is, melyekről a régészek megállapították, hogy azok egy i.sz. 7. századi kikötőváros maradványai.
A múlt évben és most előkerült leletek kapcsán rögtön élénk vita alakult ki a tudományos életben arra vonatkozóan, hogy akad-e bármilyen nyoma az ősi írásosos szövegekben annak, hogy szökőár pusztított volna el egy nagyvárost. Míg ugyanis korábban a kutatók nem nagyon hittek az ilyen eseményeknek, addig a tavalyi szökőár megmutatta számukra, hogy milyen rombolóerőt képes kifejteni a természet. "A tavalyi év előtt sosem kérdeztük magunktól, hogy mire utalhatnak a tenger nyomai az épületeken, ám a szökőár után rögtön láttuk, hogy mindez mit is jelent" - mondta el az ásatás vezetője.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2022
- Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
- A mozsgói Biedermann-kastély
- Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
- A rivaldafényt kerülő Apró Antal
- A holokauszt soproni mártírjai
- Hét híres királygyilkosság
- Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
- A Duna egykori halcsodái
- Szomorú szerelem a szabadságharc idején
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap