Meghal I. (Nagy) Lajos király
2004. szeptember 13. 12:06
Az Anjou-ház magyarországi ágából származó Lajos I. Károly és Lokietek Erzsébet házasságából született 1326. március 5-én. 1330-ban szerencsésen túlélte Záh Felicián a királyi család ellen elkövetett merényletét. 1342. július 21-én koronázták magyar királlyá. Apjától egy jól szervezett, gazdag országot örökölt. Uralkodása a magyar történelem egyik fényes korszakának tekinthető, ugyanakkor már jelentkeztek azok a problémák, amelyek az Anjou-Magyarország bukásához vezettek. Lajos a szélrózsa minden irányába - Nápoly, Litvánia, Havasalföld - indított hadjáratokat, sikeresnek azonban csak a dalmát partvidékért folytatott küzdelem tekinthető. A király személyesen is bekapcsolódott a harcokba, többször meg is sebesült. 1370-től lengyel király is lett, de az országot anyjára, és unokatestvérére bízta. Belpolitikájának egyik jelentős lépése volt az ún. 1351-es törvények kiadása, amely a köznemesség megerősödését szolgálta. Fejlesztette a városokat, a polgárokat kereskedelmi és önkormányzati kiváltságokkal látta el. Lajos támaszát az apja által felemelt vezetőréteg jelentette. Sokat tett a katolikus egyházért, jelentősen támogatta a pálosokat, több kolostor alapítása is az ő nevéhez köthető. Uralkodása alatt számos építkezés történt, sor került a pécsi egyetem megalapítására is, jelentős kulturális kapcsolatokat épített ki a Nyugattal, és Itáliával. Élete vége felé már visszavonult, titokzatos bőrbetegsége mellett az is aggaszthatta, hogy Kotromanic Erzsébettel kötött házasságából csak leányok születtek. Nagyszombat városában halt meg, Székesfehérvárott temették el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.