100 éves függetlenségét ünnepli Norvégia
2005. június 14. 13:19
Norvégiában ünnepségsorozattal emlékeznek a svédektől való elszakadás, és az ország függetlenségének 100 éves évfordulójára.
Népszavazási plakát és VII. Haakon |
A svédektől való elszakadást a norvég parlament 1905. június hetedikén szavazta meg. Bár a képviselők a svéd hadsereg katonai fellépésétől és agresszív beavatkozásától tartottak, a teljes függetlenség elérése és kikiáltása teljesen békésen zajlott le. A nyilatkozat aláírása után népszavazást írtak ki, mely megerősítette a független monarchiát, melyben a trónt a dán Károly hercegnek ajánlották fel, aki VII. Haakon néven lett uralkodó.
A megemlékezéseket megnyitó rendezvényen Kofi Annan ENSZ-főtitkár a skandináv országok békés kapcsolatait követendő példaként állította a világ többi része elé. A norvégiai ünneplések idén egész évben tartanak majd; az országban több rádiós és televíziós programot, közel 500 művészeti-, kulturális- és egyéb fesztiválokat rendeznek majd. Az ünneplések azonban nem csak a függetlenség 100. évfordulójának, hanem a nemzetközi diplomáciai kapcsolatfelvétel 100. évfordulójának is szólnak, és ez az év ugyancsak fontos évfordulót jelent a norvég királyi család életében is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.