Előkerült Buda első zsinagógája
2005. augusztus 31. 13:51
Az első budavári zsinagóga maradványait találták meg a Budapesti Történeti Múzeum munkatársai közműfektetés előtti kutatóásatás során - írta a mai Népszabadság. A szenzációnak is mondható lelet a Szent György tér szélén, a Korona cukrászda mellett került elő.
Végh András ásatásvezető régész szerint a zsinagóga építése a város alapításának idejére, a tatárjárás utáni évtizedekre tehető, s vélhetőleg az ezernégyszázas évek elejéig állt, úgy tűnik, akkor lebontották.
A most előkerült XIII. századi zsinagóga a maga korában nagynak számított, mondta a régész, méretei hasonlóak a korabeli bécsihez. Közvetlenül a vár nyugati kapuja mellett állt, amelyet egyébként Zsidó kapunak neveztek ekkoriban, az itt elterülő zsidónegyedről. A zsinagógát a kapuval kapcsolatban említi a Képes Krónika is: 1307 májusában Károly Róbert párthívei hatoltak be egy éjjel az itteni kapun, amely az említés szerint a "zsidók zsinagógája mellett" volt. Mint a mostani feltárásból kiderült: tulajdonképpen hozzáépült a kaputoronyhoz.
A vár átépítései megváltoztatták később az itt haladó utca nyomvonalát, s ezt a telket az úttest foglalta el. Ezért nem bukkantak elő a zsinagóga maradványai az elmúlt évek Szent György téri ásatásai során. Bár néhány lelet jelezte a közelségét, például egy Dávid-csillagos fatányér, vagy egy héber írásjelekkel megjelölt pohár, amelyeket a szomszéd telkeken találtak évekkel ezelőtt. Sőt, korábban már megtalálták a zsinagóga mellett lévő rituális fürdő medencéjét is.
A régen várt, eredményt hozó feltárás után a maradványokat visszatemették, a lefektetett közművek a romokat nem érintik.
A cikk a Népszabadságban
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap