Restaurálják Európa legnagyobb mesterséges dombját
2005. augusztus 25. 10:29
Korábban
Szenzációs lelet vagy állagmegóvás?
Veszélyben a kincs |
A Heritage Action helyi civil szervezet döbbenten fogadta az English Heritage döntését, és azonnali tájékoztatást kértek a munkálatok kivitelezéséről. Szerintük ugyanis "éppen az alagút megnyitása veszélyeztetné a dombot, és a helyreállításhoz inkább azt az eljárást kell megtalálni, mely a legkevesebb kárt okozza" - áll a honlapjukon. Szerintük az English Heritage-nek egyrészt minden döntéséről szakmai érvekkel alátámasztva kellene beszámolni, másrészt ha már a független szakértők szerint is az alagutas-módszer az egyedüli megfelelő, akkor is jogos az aggodalom, hiszen a feltételezett királyi kincs feltárása árán tönkretehetik a dombot. "Ha ez így alakul, akkor a mi nemzedékünk sem jobb a kincskereső vandáloknál, akiknek alagútjai most problémát okoznak" - állítják.
A civilek nyílt vitát kezdeményeznek az ügyben, miután korábban már több megoldási tervet is felvázoltak. Az English Heritage átfogó vizsgálatokkal mérte fel a domb állagát, és a hosszú távú megoldást biztosító eljárást keresi. Nyilatkozatuk szerint több megoldás is lehetséges, a Heritage Action által kiválasztott megoldás csak egy a sok közül.
Az English Heritage korábban az érintettek bevonásával vágott bele a tervek elkészítésébe, s három vitafórumon ismertette az eredményeket. A 2004. szeptemberi találkozót azonban az örökségvédelmi akciócsoport nem jelent meg. A Heritage Action szerint messze vannak még a lehetséges megoldások teljeskörű számbavételétől.
Az English Heritage addig nem kezdi el a munkálatokat, amíg nem sikerül minden érintett számára megnyugtató konszenzust kialakítania. A terveket hamarosan az interneten is közzéteszik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Nők a harcmezőkön: a kardforgató amazonok legendái
- Váltságdíj nélkül engedte el Szaladin szultán Jeruzsálem keresztény lakóit
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek
- Luxemburgi Zsigmond parancsát megszegve rohantak vesztükbe a keresztesek Nikápolynál
- Máig nem felejtették el az indiai határvidéken küzdő szikh ezred hőstetteit
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Két év ostrom után Bécsújhely mégis kénytelen volt megnyitni kapuit Mátyás király előtt
- Máig rejtély, hogy hova temették el Kazimierz Pułaskit, az az amerikai lovasság egyik atyját
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap