Kiállítás nyílik a keleti hadszíntér magyar hadifoglyairól
2005. szeptember 26. 11:30
A tárlat az Oroszországi Állami Katonai Levéltár, az oroszországi `Vojennije Memoriali`: Katonai Emlékmegőrző Nemzetközi Együttműködési Társaság és a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum közös szervezésében 2005. december elejéig lesz megtekinthető.
Korábban
Hadifogoly-adatbázis |
A kiállításra kerülő dokumentum- és fotómásolatok első ízben nyújtanak betekintést a látogatóknak az oroszországi hadifogoly táborok intézményét szabályozó, eddig elzárt rendeletekbe, utasításokba, parancsokba, jelentésekbe. Felvázolja a hadifogság intézményét, a hadifoglyok státusáról és jogaikról szóló nemzetközi egyezmények vonatkozó részeit. Bemutatja az 1941-1945 között hadifogoly sorsra jutott magyar katonák fogságba esésének körülményeit, helyszíneit, áttekintést nyújt az 1941-1950 között Oroszországban működő táborokról, amelyekben magyarokat is fogva tartottak.
Önálló kiállítási egység foglalkozik a hadifogoly táborokba szállításának körülményeivel; a táborokban folyó mindennapi élettel, a munkakörülményekkel, az ezt prezentáló dokumentumokkal, az élelmiszer fejadagokat, a ruházatot, az úgynevezett szabadidő eltöltésének módját és idejét elrendelő utasításokkal. A kiállításra kerülő fotók például sajátos képet festenek a táborokban folyó életről, hiszen azok természetesen propaganda célokra készültek: sarkítva, nem egyszer olykor mintegy idilli, teljesen hamis képet festve a tábori életről, a háborús viszonyok közepette a totalitárius rendszer teljes abszurditását is prezentálva. E fotók markánsan állnak szemben például azzal az 1943. március 30-án íródott jelentéssel, amely a táborokban történt magas halálozási szám okairól szól. A kiállítás másik etapja a szülőfölddel való kapcsolattartás minimális lehetőségeit mutatja be. A tablók bepillantást engednek a hadifoglyok körében folyó kommunista ideológiai meggyőzésről, amely már 1944 tavaszától szervezetten folyt az orosz táborokban. A kiállítás a hadifogság végének, a hazajutás folyamatának bemutatásával zárul. A kiállítás szervezői a dokumentáció bemutatásán kívül arra is törekedtek, hogy a magyar hadifoglyok sorsáról a leginkább beszédes emlékeket is megismertessék: a keleti hadszíntéren fogságba esett és szerencsésen hazajutott katonák emlékeit: személyes tárgyaikat is igyekeznek a látogatóknak bemutatni.
Végül szólni kell a tárlat harmadik nagy egységéről is, amely többek között a Hadtörténeti Intézet és Múzeum egyik alapvető céljának, küldetésének jóvoltából készülhetett el. Bemutatja az oroszországi Rudkino településen 2003 májusában felavatott és felszentelt II. Magyar Központi Katonai Temetőt és emlékhelyet, amely Voronyezstől mintegy 20 kilométerre délre fekszik, s amely a Don-kanyarban elesett magyar katonák és munkaszolgálatosok hamvait tartalmazza és emlékét őrzi. A rudkinói magyar temetőben jelenleg több mint 17 ezer magyar katona és munkaszolgálatos nyugszik, s a tervek szerint itt helyezik majd örök nyugalomra a háború több tízezer magyar áldozatát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.