Meghal a magyar verbunkos egyik úttörője
2004. szeptember 13. 12:06
1820. augusztus 11-én Tállyán meghal Lavotta János zeneszerző, hegedűművész. Lavotta 1764. július 5-én született Pusztafödémesen, középiskolai tanulmányait Nagyszombaton illetve Pozsonyban végezte. Pesten jogot is hallgatott. Katonaévei után Bécsbe, majd Fraknóra ment. 1786-ban Pestre költözött, ahol a kancellária hivatalnoka lett, majd Zichy Károly fiainak nevelőjeként tevékenykedett. Ezután döntött végérvényesen a zenei pálya mellett. 1792-93 között a pest-budai magyar színjátszó társaság muzsikadirektoraként működött. 1797-99-ig Miskolcon tartózkodott. 1802-04-ben a kolozsvári színtársulatot irányította. 1816-ig sorra járta a nemesi kúriákat, vándoréletet élt. 1816-ban zongorát és hegedűt oktatott, majd Debrecenben zeneműboltot nyitott. Igen művelt muzsikus volt, művein a nyugati kultúra hatása is érződik. Egyik tagja volt - Biharival és Csermákkal - a 'virtuóz-triász'-nak. Ő volt az első, aki nagyobb, átfogóbb formában kísérelte meg a verbunkost feldolgozni. Kortársainak tiszteletét is kivívta, szívesen hallgatta Kazinczy is, Kölcsey pedig az ő muzsikáját állította szembe - mint kulturált magyarságot - a cigányzenével és a verbunkos tánccal.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Gyorsan kiérkeztek a mentőegységek a biatorbágyi merénylet helyszínére
- Több mint fél ezer rendházat számolt fel a Rákosi-rendszer
- Rabtársainak is megtanította verseit a recski munkatábort megjárt Faludy György
- A legnehezebb időkben is biztos támasza volt az erdélyi magyarságnak Márton Áron
- Ellenségei családtagjainak sem kegyelmezett a politikai tisztogatások idején Sztálin
- Bár szakmai tapasztalata nem volt, mégis az MTI személyzeti vezetője lett Kádár János felesége
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után
- Még a cári család személyzetének sem kegyelmeztek a bolsevikok
- A „dolgozó nép” ellenségévé kiáltotta ki a kulákokat Rákosi Mátyás
- Csehországból kiindulva az egész világot meghódították a Thomas Bata által tervezett cipők 09:50
- Az egész világot meglepte a Lengyelország felosztását eredményező Molotov–Ribbentrop-paktum 08:20
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap