Atlantiszt rejtheti a tenger Gibraltárnál
2005. július 27. 11:08
Élőhelyül szolgálhatott elefántok számára
Atlantisz Athanasius Kircher térképén |
A Spartel szigetet már évekkel ezelőtt Atlantiszként megjelölő Jacques Collina-Girard, az Aix-en-Provence-i Mediterrán Egyetem geológusa szerint "Az eredmény izgalmas, de nem azt jelenti, hogy a sziget lakott is lett volna".
Az Atlantisz-kutatók 2005. július elején rendezett görögországi konferenciáján azt is elmondta, hogy a görög filozófusok leírásában kiemelkedő fejlettségű civilizáció akkor még nem is létezhetett. "Ha lakott is volt, valószínűleg egyszerű halászok éltek rajta és nem a Platón által leírt virágzó bronzkori kultúra képviselői". A bronzkor kezdetét ugyanis a történészek ma nagyjából 5000 évvel ezelőttre teszik.
Gutscher a konferencián elmondta, hangradar adatai nem rajzoltak ki olyan szokatlan geometriai formákat, amelyek egy eltűnt civilizáció nyomaira, épületeire utalnának. A geológus szerint az egyiptomiak, akik később Platónnak is elmesélték Atlantisz történetét, más időszámítás szerint értelmezték az "évek" fogalmát, mint a görög filozófus, így a katasztrófa jóval később történt, mint ahogy azóta hisszük.
Az athéni konferencián meghatároztak 24 kritériumot, amelyek szükséges és elégséges feltételei, hogy egy térség Atlantisz potenciális helyszíneként szóba jöhessen. A helyszínt többek között forró tavasz és északi szél jellemezte, élőhelyül szolgálhatott elefántok számára, a terület 10 ezer harci szekérrel bíró hadsereget tartott el, valamint rituális bikaáldozatok bemutatására is lehetőség nyílt. A kutatók 6 lehetséges Atlantisz helyszínt mutattak be, de döntő bizonyíték híján egyelőre még magának a városnak a létezését sem sikerült azonosítani.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Középkor
- Az egyiptomi szultánt is lenyűgözte Assisi Szent Ferenc buzgalma és bátorsága
- Nők a harcmezőkön: a kardforgató amazonok legendái
- Váltságdíj nélkül engedte el Szaladin szultán Jeruzsálem keresztény lakóit
- II. Ulászló esküvője után két hétig tartó ünnepségsorozat vette kezdetét
- Luxemburgi Zsigmond parancsát megszegve rohantak vesztükbe a keresztesek Nikápolynál
- Egész életükben futottak a törvény elől a középkor legendás banditái
- A macskák vallásos imádata is szerepelt a templomosok ellen felhozott vádak között
- Nem tudta felszabadítani a Szentföldet a fegyvertelen gyermeksereg
- Egy ifjú által kilőtt nyílvessző okozta Oroszlánszívű Richárd vesztét
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap