Nem a brit titkosszolgálat végzett Himmlerrel
2005. július 13. 12:17
Hamisítványnak bizonyultak azok a nemrég előkerült iratok, amelyek szerint Heinrich Himmlert brit titkos ügynökök gyilkolták meg. A most kezdődő vizsgálat már az ügyben illetékes történész másik, hasonló tematikájú könyvét is gyanúsnak találja.
A csalással vádolt könyvek |
Martin Allen könyve, a Himmler titkos háborúja (Himmler's Secret War) az SS vezetőjének Churchill háborús kabinetje által is támogatott meggyilkolását állítja középpontba. A 2005. májusában megjelent könyvről utóbb kiderült, hogy a brit nemzeti levéltárba csempészett hamisított iratok alapján állította, hogy Himmlert a Hitler személyi titkárát, Rudolf Hesst szöktető brit titkosszolgálat tette el láb alól (eddigi ismereteink szernt öngyilkos lett).
A Daily Telegraph munkatársai által felkért szakértők szerint a könyv hamisított dokumentumok alapján állítja, hogy Himmlert Leonard Ingrams ügynök gyilkolta meg, míg a merénylet ötlete két idősebb külügyminisztériumi tisztviselő, John Wheeler-Bennett és Sir Robert Bruce Lockhart ötlete volt, illetve a Churchill által alapított szabotázsokra specializálódott ügynökség, a Special Operations Executive (SOE) is segített a kivitelezésben.
Kew-i Nemzeti Levéltár vezetője, Sarah Tyacke azonnal elrendelte öt irat alapos vizsgálatát, amelyeket az Amersham Bucks-i laboratóriumokban Dr. Audrey Giles, az egyik legtekintélyesebb törvényszéki dokumentum-szakértő segítségével meg is tettek. Már az első vizsgálatok is rögtön kimutatták a csalást: a levelek fejléce ugyanis nagyfelbontású lézernyomtatóval készült, az iraton szereplő aláírásokat ceruzával előrajzolták, illetve a két különböző kormányhivatalból származó dokumentumokat valójában egy írógépen készítették.
A levéltár közleménye és a Daily Telegraph-ban a dokumentumok mellett közzétett szakvélemény szerint a hamisított iratokat nemrég csempészhették be a levéltárba. Az öt dokumentumból négy egyértelmű hamisítvány. Az ötödik dokumentum pedig egy gyanúsnak ítélt távirat, amely azt erősíti meg, hogy titkosügynökök ölték meg Himmlert 1945. májusában.
A Brit Nemzeti Levéltár közleménye szerint át fogják tekinteni az iratkezelés eddig folytatott gyakorlatát, és megállapítják, min kell változtatniuk a jövőben.
Az még nem világos, hogy rendőrség elé kerülhet-e az ügy, ugyanis egyelőre nem tisztázták, hogy a levéltár, vagy az illetékes minisztérium teheti-e meg a feljelentést. Az ügy mindenesetre már első alkalommal is óriási felháborodást váltott ki mind a történészek, mind a levéltárak munkatársai közt, hiszen a több millió oldalnyi iratanyagot tartalmazó levéltárak eddig mentesek voltak a hasonló botrányoktól.
Egyelőre tisztázatlan, hogyan kerültek a dokumentumok a levéltárba, az angol sajtó mindenesetre rögtön kétségbe is vonta a levéltár hozzáértését: szerintük ugyanis többet tehettek volna a csempészet ellen.
A levéltár munkatársai a brit sajtóban kibontakozott vita hatására magánvizsgálatba kezdtek és a történész 2003-as könyvét (The Hitler-Hess Deception) is górcső alá veszik, amely szerint Hesst is a brit titkosszolgálat gyilkoltatta meg a háború vége előtt Bajorországban. Hess egyetemi mentorát, a geo-politikus Karl Haushofert (akinek fia, Albrecht a nácik tanácsadójaként dolgozott) is ekkor gyilkoltatták meg feleségével együtt, hogy ne tudjanak tanúskodni a Nürnbergi perben. A könyv több jelentős tanú titokzatos halálát is hasonló okokra vezeti vissza.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap