Korábban történt Britannia római meghódítása
2005. június 28. 10:00
A brit történelemkönyvek változás előtt állnak: a szigetország római kori történelmét új régészeti leletek fényében kell újraértékelni.
Minden eddig hitt elképzelés téves az i.sz. 43-as invázióról
Egy friss régészeti felfedezés átírhatja az angol történelem római korszakát. Az i.sz. 43-ban végrehajtott római invázió ugyanis valószínűleg sosem történt meg, és egyszerűen csak a politikailag gyenge Claudius császár propagandafogásainak egyike lehetett. Erre a megállapításra egy katonai öltözékeket és fegyvereket tartalmazó összefüggő régészeti leletegyüttes kapcsán jutottak brit régészek. Az új eredmény fényében már csak mítosz lehet Britannia római meghódítása, s valószínűbb, hogy a britonok már tárt karokkal, szívélyesen fogadták a római katonákat.
A történészek szerint i.sz. 43-ban lezajlott római invázió a brit történelem egyik meghatározó eseménye: 40 ezer római katona érkezett a kenti Richborough-ba, és véres hódítások árán hozták létre új provinciájukat. A sussex-i leletek alapján régészek cáfolják ezt az elméletet, a leletek szerint ugyanis a rómaiak már ötven évvel korábban jelen voltak Chichesterben (római nevén Noviomagusban).
A sussex-i Fishbourne-nél egy római palota maradványai mellett előkerült tárgyak között az i.e. első század vége és az i.sz. első század eleje közé datálható római kardokat, sisakokat, páncélokat találtak. Vagyis a legkorábbi darabok a szigetország római inváziója előtt 50 évvel már Britanniában voltak.
A részletes eredmények David Rudkin régész idén megjelenő könyvében olvashatók.
A leleteket megvizsgáló régészek szerint mindez nagyjából olyan felfedezésnek tekinthető, mintha az derülne ki, hogy a második világháború valójában 1938-ban kezdődött. Miles Russell, a Bournemouth Egyetem régésze szerint például "Minden eddig hitt elképzelés téves az i.sz. 43-as invázióról. Annyira erősen hiszünk az egyszeri invázióban, hogy nehezünkre esik belátni, hogy részletekben ment végbe a szigetország meghódítása. Pedig valójában Sussex-ben és Hampshire-ben már sokkal korábban tógát hordtak és latinul beszéltek." A Brit Régészeti Tanács elnöke, Francis Pryor szerint az új régészeti eredmény feje tetejére állítja az eddig ismert történetet, és "végre termékeny vita alakul ki a római szakértők közt".
A brit Channel 4 Time Team című sorozatának különkiadásában Tony Robinson történész a következőket mondta a felfedezésről: "A történelemben az a leginkább frusztráló, hogy az események olyanok, mintha kőbe lennének vésve. Mindről azt hisszük, hogy igaz. Emiatt nagyszerű, ha a történelmünkben leginkább elfogadott dolgokat tudjuk átértékelni." A Time Team jelenleg is futó brit archeológiai sorozata a rómaiak uralmát az első nyomoktól a csapatok kivonulásáig követi, s várhatóan még számos érdekességre lehet számítani a következő hetekben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2021
- Ókori emberáldozatok
- A magyar könnyűzene a hetvenes években
- Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
- Piranesi rézkarcbörtönei
- Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
- A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
- Magyar konyha a gulyás előtt
- A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
- Az Én évtizede a rockzenében
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.