Ötvenhatos emlékmű 650 millióból
2005. június 21. 20:07
Egy fiatalokból álló alkotói csoport győzött az 1956-os forradalom központi emlékművének előkészítésére kiírt pályázaton.
Az új emlékmű terve |
Háborognak az 56-os szoborpályázaton
kiesett művészek A Sztálin-szobor helyén lesz az új 56-os emlékmű |
- 1956 csodálatos pillanat volt - mondta a díjátadón Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. - A sokféleségből jött létre a közös nemzeti akarat. Nem hiszem - tette hozzá -, hogy egy '56 létezne, ahány résztvevő, annyiféle emlékezet. A győztes pályamű alkotói nagyon fiatalok, számukra '56 már történelem. Van egy korosztály, lám, amely újraértelmezi a történelmet, így 1956 most már nemcsak a múltról, de a jövőről is szól.
Emődi-Kiss Tamás 33, Papp Tamás 26, György Katalin pedig 37 esztendős. Képzőművészek, építészek. Örömmel fényképezkedtek a miniszterelnök társaságában. Közben a bírálóbizottsági elnök, Zsigmond Attila, a Budapest Galéria igazgatója elmondta, hogy 78-an pályáztak. A zsűri, melyben szobrászok, építészek, művészettörténészek és történészek vettek részt, arra jutott, hogy hagyományos pályaművekkel a hatalmas teret nem lehet úgymond megragadni. Ezért érdeklődést mutatott a különös megoldások - mint a gumiból készült vagy a világító effektusokkal ellátott, pára-gőzfelhőt kibocsátó alkotás - iránt is, ám végül a városképi jelleg miatt döntött az ék alakú metaforikus mű mellett. A három legjobbnak ítélt pályamű készítőinek osztottak ki pénzjutalommal járó díjakat.
Zsigmond Attila elmondta a Népszabadságnak: az, hogy a kivitelezést ki végzi, még nem dőlt el. Egyelőre annyi biztos, hogy a költségvetés az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékművére 650 millió forintot áldoz, és hogy az emlékműnek 2006. október 23-án állnia kell.
- Kellemetlen helyzetben voltam - jegyezte meg az eredményhirdetés után Fónay Jenő, a Politikai Foglyok Országos Szövetsége alapító elnöke -, mert a bajtársak megbízásából voltam szavazati joggal nem rendelkező szakértő. Féltem attól, hogy kirívóan rossz pályázatok is beérkeznek - ez megtörtént -, és hogy sokan sportot űznek majd a pályázósdiból. Végül megnyugodtam, és sokat tanultam. A nyertes emlékmű nem nekem és nem nekünk, hanem az utókornak épül, és ez így van jól.
A cikk a Népszabadságban
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis tegnap
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula tegnap
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték tegnap
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból tegnap
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István tegnap
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna tegnap
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 2024.10.05.
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 2024.10.05.