Budapest ostroma és 1956 sem kímélte a főváros első mozipalotáját
2020. október 31. 15:22 Múlt-kor
105 éve, 1915. október 31-én nyitotta meg kapuit a magyar főváros első valódi mozipalotája, a Royal Apollo. Az évtizedeken át Budapest legelőkelőbb mozijának számító filmszínház az Apollo Mozi a Royal Szálloda épületébe költözésével alakult ki, és különböző inkarnációkban egészen 1997-ig működött.
Korábban
Az Apollo mozi 1908-ban nyitott meg az akkor még hivatalosan név nélküli téren (a mai Corvin áruház helyén), amely 1920 óta Blaha Lujza nevét viseli. 1915-ben e filmszínház működési engedélyét bevonták, és a Royal Szálloda épületébe költözött.
A különös megoldás nem volt teljesen légből kapott: a Royal Szálloda volt az első magyarországi filmvetítés helyszíne, még 1896-ban, és ezt követően is rendszeresen zajlottak kisebb vetítések a szálloda kávéházában és földszintjén.
Az Apollo engedélyének bevonásában mindkét intézmény működtetői meglátták a lehetőséget: a Royal bál- és hangversenytermét mozgóképek vetítéséhez alakították át, és a tűzvédelmi előírásoknak megfelelően külön kijáratot is építettek innen a Hársfa utcára. A mozit a szálloda saját áramfejlesztő telepe látta el a működéshez szükséges villamosenergiával.
Az új mozi 1915. október 31-ei első előadása a Tetemrehívás című némafilm volt, amelynek főszereplője, Berky Lili maga is beszéddel köszöntötte a nézőket a jeles alakomból.
Az átalakított bálteremben ezer ülőhelyet alakítottak ki, és az új mozgóképszínház hamar a főváros legnépszerűbb szórakozóhelyei közé emelkedett, és széles körben ismertté vált saját egyenruhával rendelkező, fehér kesztyűben dolgozó személyzetéről. Az 1920-as moziszabályozást követően többször tulajdonosi kört váltott, 1942-ben nevét Nemzeti Apollóra magyarosították.
1944 márciusában szűnt meg először működni, amikor a megszálló német csapatok tisztjei költöztek a szállodába, a főváros ostroma során pedig több gránáttalálat is érte az épületet. A háború után 1953-ig hivatal működött az egykori szállodában, de a mozi már 1945 augusztusától ismét működött – érdekesség, hogy egykori személyzetét apróhirdetések útján gyűjtötték össze újra.
Az államosítást azonban az Apollo sem kerülhette el. 1948-tól a MOKÉP égisze alá került, amely 1949-ben a Vörös Csillag nevet adta neki. Az 1956-os harcok során újabb találatokat kapott, továbbá jelentős része leégett. Az 1957-ben megkezdett felújítás 1961-ben fejeződött be.
1983-tól a Vörös Csillagban működött a főváros első videómozija is, a mozikomplexum a rendszerváltást követően, 1990-ben visszatért az Apollo névhez. Még ugyanebben az évben egy kanadai-francia konzorcium nyerte el a szállodaépület hasznosításának jogát, ennek tervei – a mozikomplexum a pincébe kerül, a korábbi helyéből ismét bálterem lesz, a szálloda emeleteiből pedig irodák – végül nem valósultak meg.
1997-ben végleg megszűnt a mozi, ekkor a Corinthia Konzorcium vásárolta fel a teljes ingatlant, és kialakította a ma is működő Corinthia Hotel Budapestet, ahol időről időre rendeznek napjainkban is filmvetítéseket a bálteremben, a régi idők emlékére.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.