Bíróság tiltott el a régiségvásárlástól egy bűnözőkkel üzletelő amerikai milliárdost
2021. december 7. 13:42 MTI
Évek óta tartó vizsgálat eredményeként több mint 70 millió dollár értékben 180 illegálisan megszerzett műkincset kell visszaadnia egy amerikai milliárdosnak, akit emellett egy életre eltiltottak a régiségvásárlástól.
Korábban
Példa nélküli intézkedés
Ez az első eset, hogy a manhattani kerületi ügyészség „életfogytiglani régiségvásárlási tilalommal” sújtott valakit – közölte Cyrus Vance Jr. manhattani kerületi ügyész.
A régiségek visszaszolgáltatásáért cserébe ugyanakkor az illető megússza, hogy vádat emeljenek ellene bűncselekményért.
A 2017-ben indult vizsgálat megállapította, hogy Michael Steinhardt pénzügyi befektető fosztogatásból, különböző országokból származó műkincseket halmozott fel New York-i otthonában, ahol 2018-ban tartottak rendőrségi razziát.
A 81 éves milliárdos „évtizedeken át csillapíthatatlan étvágyat táplált fosztogatásból származó műkincsek iránt, nem törődve az ügyletek törvénytelenségével és a súlyos kulturális kárral, amelyet szerte a világon okozott.”
„Szerzési vágya nem ismert sem földrajzi, sem erkölcsi határokat, amit bizonyít, hogy gyűjteménye bővítésénél régiségcsempészek, maffiavezérek, pénzmosók és sírrablók széles alvilági hálózatára támaszkodott” – közölte az ügyészség.
Az ügyészség szerint a Steinhardt által vásárolt régészeti leletek közül sokat polgárháborúk és felkelések idején csempésztek ki származási országukból, köztük Szíriából, Izraelből, Görögországból, Egyiptomból, Olaszországból és Törökországból.
Az amúgy filantrópként ismert befektetőtől visszaszerzett műkincseket visszajuttatják annak a 11 országnak, amelyekből ellopták azokat – közölte a manhattani ügyészség.
A Steinhardt által illegálisan megvásárolt műkincsek között szerepel egy italáldozat bemutatására szolgáló, szarvasbikafej-formájú áldozati edény az i. e. 4. századból a törökországi Milasból (az egykori görög Mülaszából), melynek értékét 3,5 millió dollárra becsülik, továbbá Kréta görög szigetről egy 3300 éves larnax (hamuláda), egy kis zárt koporsó vagy doboz, amelyet a minószi civilizációban emberi maradványok tárolására használtak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap