Birodalma végső határain érték a legnagyobb veszteségek a világhódító Nagy Sándort
2021. június 4. 08:39 Múlt-kor
Az ókori világ kétségkívül egyik legnagyobb alakja nem más volt, mint Nagy Sándor. Többször is nevezték világhódítónak, hiszen az ókori európaiak által ismert földrajzi keretet tágította a lehetséges határáig. A perzsák legyőzése már önmagában rendkívüli tett volt, hiszen soha nem látott nagyságúra növelte a birodalmát, de igazi világhódítóvá akkor vált, amikor elhatározta, hogy a hadseregét a távoli India vidéke felé fordítja.
Korábban
Örökösből hódító
Nagy Sándor (336 – 323) kétségtelenül szerencsés volt abban az értelemben, hogy apjától, II. Philipposztól egy jól szervezett államot örökölt. Már apja idején komoly feladatokat kapott mind a kormányzásban, mind pedig a háborús helyzetekben. Utóbbiak közül is kiemelkedik a görög városállamok ellen vívott khairóneai csata Kr. e. 338-ban.
Ez a háttér és tapasztalat tette lehetővé számára azt, hogy egy évekig tartó hadjáratban legyőzze az Óperzsa Birodalmát. III. Dareiosz perzsa uralkodó (336 – 330) elesett a harcok során, ám ez korántsem jelentette a háborúinak a végét.
Sándor először Bésszoszt üldözte, aki megölette III. Dareioszt, majd Artaxerxész néven Perzsia uralkodójának nyilvánította magát. Egyre keletebbre és egyre északabbra üldözte, egészen Szogdianéba, amely jelentős részben a mai Tádzsikisztán területén található.
Ám a Besszoszt kiadó Szpitamenész fellázadt Nagy Sándor ellen, miután úgy találta, hogy a makedón uralom semmivel sem jobb a perzsánál. Szpitamenész azonban nem húzta sokkal tovább, mint elődje, és a vereségeket követően meggyilkolták, a fejét pedig elküldték Nagy Sándornak.
Kr. e. 327-ben úgy tűnt, hogy a perzsa tartományokkal minden rendben van, feleségül vette Roxanét, egy baktriai előkelő lányát, majd a figyelmét India felé fordította.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Biblia
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
- Károlyi Gáspár Bibliája felbecsülhetetlenül mérföldköve a magyar irodalmi nyelv fejlődésének
- A maga korában katonai zseniként ismerte a világ a Ben-Hur szerzőjét
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
- Néhány perc alatt, rekordáron elkelt a legkorábbi ismert héber Biblia
- A világ legrégebbi ismert Bibliáját állítják ki Tel-Avivban
- A középkorban pontosan kiszámolták a teremtés kezdetének dátumát is
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap