Birodalma végső határain érték a legnagyobb veszteségek a világhódító Nagy Sándort
2021. június 4. 08:39 Múlt-kor
Korábban
Ismeretlen földön
Nagy Sándornak a kalandvágyon túl több oka is volt a görögök előtt távoli és jószerivel ismeretlen vidéknek látszó India meghódítására. Egyfelől a megszerezhető zsákmányra szüksége volt, hogy azzal fizesse ki a katonáit. Másrészt, mivel perzsiai csapatokat is vitt magával, úgy gondolta, hogy a görögöket és a perzsákat közelebb hozhatja az egymás oldalán vívott küzdelem.
India ebben az időben, ahogy a történelem során oly gyakran, nem volt egységes állam. A görögök szemében azonban nem volt több, mint egy rendkívül távoli és homályos földdarab, amelyről rendkívül keveset tudtak.
Csak nagyon kevés görög utazó mert Nagy Sándort megelőzően India földjére eljutni. Közülük is a legismertebb a káriai Szkülax volt, aki I. Dareiosz perzsa király parancsára Kr. e. 510 körül a mai afganisztáni Kabulból indult el, eljutott az Indus folyóig, végighajózott rajta, és az Arab-félszigetet megkerülve a Vörös-tengeren tért vissza a mediterrán világba. Az ő utazásáról készült jelentésből néhány ókori auktor idézett a későbbiekben, de jelentős hatást nem gyakorolt.
A Nagy Sándorral Indiába érkező makedónok és görögök a ránk maradt feljegyzések szerint elcsodálkoztak az Indus folyó hatalmas méretein. A hat mérföld (10 kilométer) széles folyam egyedül a görögök által már megismert Nílushoz volt fogható.
Nagy Sándor megparancsolta a kísérőinek, hogy gyűjtsenek be annyi állatot és növényt, amennyit csak lehetséges. Ezek a felfedezések bekerültek a tanult görög elmék írásaiba, a leghíresebb közülük a biológiai értekezéseket is író Theophrasztosz, Arisztotelész egyik követője volt, akit számos ókori auktor idézett a későbbiekben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg
- Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága
- A római nép rajongott érte, a filozófusok megvetették a véres gladiátorjátékokat
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Az erényes római nő megtestesítőjeként tekintettek Corneliára, a Gracchusok anyjára
- Pokoli kínokat szenvedhettek el a Vezúv lábánál élő Pompeii lakói
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Még bűnözőknek is menedéket nyújtottak az ókori Róma katakombái
- Még a római katonákban is félelmet keltettek Arkhimédész zseniális hadigépei
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.