Bélyegre kerül az idén 60 éves Rolling Stones
2022. január 12. 13:39 MTI
Az idén hatvan éve alakult The Rolling Stones együttest bélyegkiadással ünnepli a brit királyi posta.
Korábban
Mint kedden bejelentették, 12 bélyegből álló kollekciót szentelnek az egyik leghosszabb ideje fennálló rockbandának.
Nyolc bélyeg az együttes koncertjeit idézi meg a világ minden tájáról a londoni Hyde Parktól (1969) a New Jersey-beli East Rutherfordig (2019).
A maradék négy bélyeg egy bélyegblokkon szerepel: kettő együtt ábrázolja a bandát – az énekes Mick Jaggert, a gitáros Keith Richards-ot és Ronnie Woodot, valamint a tavaly elhunyt dobost, Charlie Watts-ot – kettőn pedig világkörüli turnéik poszterei jelennek meg.
David Gold, a királyi posta illetékes igazgatója kiemelte, hogy a rocktörténetben csupán néhány együttesnek sikerült ilyen gazdag és hosszú pályafutást megérnie.
Hozzátette: a modern zenei élet több ikonikus, nagyhatású lemeze és élő koncertje fűződik a The Rolling Stones-hoz.
Az 1962-ben alapított zenekar becslések szerint több mint 240 millió lemezt adott el világszerte, számos díjjal ismerték el zenéjüket, köztük három Grammy-díjjal.
Legismertebb felvételeik közé tartozik a Satisfaction, a Sympathy for the Devil és a Send It To Me.
A The Rolling Stones a negyedik rockzenekar, amely bélyeget kapott a királyi postától a Beatles, a Pink Floyd és a Queen után.
A 12 darabos bélyegkollekciót január 20-tól lehet megvenni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2012
- Öveges professzor, mindenki fizikatanára
- Tabutörő stációk: Szexuális forradalom – szexuális ellenforradalom
- A japán-amerikaiak internálása a második világháborúban
- Vietnam öröksége - Irak árnyéka
- Szex, szerelem, testiség a szocializmusban
- Balatonederics: A fekete kastély kísérteties históriája
- Variációk Fidel Castro likvidálására
- Kossuth „búcsúja” prózában és versben
- Megmentésre váró hungarikumok
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap