Bármelyik magyar a Gulágon találhatta magát 1945 telén
2015. december 22. 13:39 MTI
Korábban
Senki sem volt biztonságban
A foglyok, akiktől minden használható tárgyat elvettek, a zömmel a vasúti csomópontok közelében felállított gyűjtőtáborokba kerültek. A zsúfoltság, a hideg, a járványok, az éhezés már itt megtizedelte őket, a szovjet táborokban aztán még többen haltak meg. A magyar foglyok zöme a donyeci iparvidéken, a Krím-félszigeten és az Urálban végzett kényszermunkát, de sokakat irányítottak Grúziába és Azerbajdzsánba, illetve Dél-Szibériába.
Jóllehet ekkoriban még a budapesti utcán sem érezhette magát senki biztonságban, a legrosszabbul a svábok és a kárpátaljai magyarok jártak. A magyarországi németek közül már 1944-45 fordulóján, néhány hét alatt hozzávetőleg 32 ezer embert deportáltak, Kárpátalján 1944 novemberétől több mint tízezer magyar és német férfit hívtak be jóvátételi munkára. Ők a szolyvai gyűjtőtáborból kerültek a hírhedt Gulag munkatáboraiba, a kevés túlélőt a Szovjetunióban háborús bűnösnek tekintették.
A szovjet Belügyi Népbiztosság Hadifogoly- és Internáltügyek Igazgatóságának 1949. december 20-i összefoglaló jelentése a magyar foglyok számát 534 539 főben adta meg, akiknek egyharmada volt civil. Mivel nyilvántartásba vételükre a szovjet táborokban került sor, ebben nincsenek benne azok, akik még a gyűjtő- és tranzittáborokban, valamint a kiszállítás közben haltak meg, miként a Don mentén 1943 januárjában fogságba esett és elpusztult több tízezer magyar katona sem. A foglyok száma így 600-700 ezer lehetett, más becslések szerint elérhette akár a 900 ezret is; a kivégzettek, az elpusztultak száma mintegy 200 ezerre tehető.
A túlélők zöme betegen tért haza, sokan munkaképtelenné váltak, s a nyolcvanas évek végéig szót sem ejthettek megpróbáltatásaikról. Különösen tragikus sors jutott a politikai elítélteknek, akik 1949-től a Gulagon belül a politikai elítéltek akkor létrehozott koncentrációs táboraiba kerültek. Az ezekben raboskodó mintegy 85 ezer magyar közül csak öt-hatezer szabadult, ők zömmel 1953-ban kerültek haza, de a szovjet rehabilitációig itthon is politikai ellenségként kezelték őket.
A "málenkij robot" részleteinek feltárása - a témában megjelent könyvek, tanulmányok nagy száma ellenére - a magyar történettudomány fontos feladata. A túlélő egykori kényszermunkásokat az 1997 júniusában hatályba lépő személyi kárpótlási törvény juttatta nyugdíj-kiegészítéshez. Az Országgyűlés 2012. május 21-én úgy határozott, hogy november 25. legyen a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja. Az időpont megválasztását ahhoz kapcsolták, hogy 1953-ban ezen a napon 1500 politikai elítélt érkezett haza a Szovjetunióból.
Magyarországon számos helyen állítottak emléket a szomorú történelmi eseménynek (Berkenye, Kazincbarcika, Pécs Szerencs, Taksony, Vállaj, Vásárosnamény, Záhony stb.). A határon túl is több helyütt alakítottak ki emlékhelyeket: Kárpátalján az egykori gyűjtőtábor tömegsírjának közelében építették fel a Szolyvai Emlékparkot, Kolozsvárott, a Házsongárdi temetőben emléktáblát avattak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg
- Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága
- A római nép rajongott érte, a filozófusok megvetették a véres gladiátorjátékokat
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Az erényes római nő megtestesítőjeként tekintettek Corneliára, a Gracchusok anyjára
- Pokoli kínokat szenvedhettek el a Vezúv lábánál élő Pompeii lakói
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Még bűnözőknek is menedéket nyújtottak az ókori Róma katakombái
- Még a római katonákban is félelmet keltettek Arkhimédész zseniális hadigépei
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap