Az ősi pogány istenek tiszteletére épült templomra bukkantak Norvégiában
2020. október 13. 10:08 MTI
A skandináv mitológia isteneinek, köztük Thornak és Odinnak a tiszteletére emelt, 1200 éves pogány templom maradványait fedezték fel a régészek Norvégiában.
Korábban
A szakemberek szeptemberben tárták fel az épület alapját a nyugat-norvégiai Oséban - olvasható a Live Science című tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.
A hajdanán 14 méter hosszú, 8 méter széles és 12 méter magas faépületet a 8. század végén emelhették és imádságra, valamint áldozatbemutatásra használhatták a nyári és a téli napfordulók idején.
A Bergeni Egyetemi Múzeum régésze, Søren Diinhoff szerint ez az első óészaki templom, amelyet felfedeztek az országban.
Az északiak a 6. században kezdtek az isteneknek szentelt épületeket emelni. Ezek sokkal összetettebbek voltak, mint azok az egyszerű, gyakran szabadtéri helyszínek, amelyeket korábban az óészaki istenek imádására használtak.
Az osei pogány templom abból az időszakból származik, amikor a területet egy vagyonos családok alkotta elit csoport kezdte irányítani, azt követően, hogy a skandinávok kapcsolatba léptek a Római Birodalommal és az észak-európai germán törzsekkel.
Sokkal szervezettebb formát öltött a vallásgyakorlás, és az osei templomokat keresztény bazilikák mintájára építették, amelyeket az északi utazók láttak a déli területeken.
A pogány templomok jellegzetes kis tornyot kaptak a nyeregtetőre, ami a korai keresztény templomok tornyait utánozta.
A régészek az állatáldozat bemutatásáról árulkodó csontmaradványokat, valamint a vallási lakomák fogásainak elkészítésére használt tűzrakó helyeket is azonosítottak a helyszínen.
Az óészaki vallás a 11. században kezdett hanyatlani, amikor a norvég uralkodók a kereszténységet kényszerítették rá a térség lakóira, elpusztítva az osei templomhoz hasonló épületeket, hogy az emberek az új keresztény templomokba menjenek imádkozni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg
- Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága
- A római nép rajongott érte, a filozófusok megvetették a véres gladiátorjátékokat
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Az erényes római nő megtestesítőjeként tekintettek Corneliára, a Gracchusok anyjára
- Pokoli kínokat szenvedhettek el a Vezúv lábánál élő Pompeii lakói
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Még bűnözőknek is menedéket nyújtottak az ókori Róma katakombái
- Még a római katonákban is félelmet keltettek Arkhimédész zseniális hadigépei
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap