Az ismeretlen Indiában szenvedte el legnagyobb veszteségeit Nagy Sándor
2022. október 17. 18:02 Múlt-kor
Korábban
Ismeretlen földön
Nagy Sándornak a kalandvágyon túl több oka is volt a görögök előtt távoli és jószerivel ismeretlen vidéknek látszó India meghódítására. Egyfelől a megszerezhető zsákmányra szüksége volt, hogy azzal fizesse ki a katonáit. Másrészt, mivel perzsiai csapatokat is vitt magával, úgy gondolta, hogy a görögöket és a perzsákat közelebb hozhatja az egymás oldalán vívott küzdelem.
India ebben az időben, ahogy a történelem során oly gyakran, nem volt egységes állam. A görögök szemében azonban nem volt több, mint egy rendkívül távoli és homályos földdarab, amelyről rendkívül keveset tudtak.
Alexandrosz harca Pórosszal egy 1912-ben megjelent angol könyv illusztrációján
Csak nagyon kevés görög utazó mert Nagy Sándort megelőzően India földjére eljutni. Közülük is a legismertebb a káriai Szkülax volt, aki I. Dareiosz perzsa király parancsára Kr. e. 510 körül a mai afganisztáni Kabulból indult el, eljutott az Indus folyóig, végighajózott rajta, és az Arab-félszigetet megkerülve a Vörös-tengeren tért vissza a mediterrán világba.
Az ő utazásáról készült jelentésből néhány ókori auktor idézett a későbbiekben, de jelentős hatást nem gyakorolt.
A Nagy Sándorral Indiába érkező makedónok és görögök a ránk maradt feljegyzések szerint elcsodálkoztak az Indus folyó hatalmas méretein. A hat mérföld (10 kilométer) széles folyam egyedül a görögök által már megismert Nílushoz volt fogható.
Nagy Sándor megparancsolta a kísérőinek, hogy gyűjtsenek be annyi állatot és növényt, amennyit csak lehetséges.
Ezek a felfedezések bekerültek a tanult görög elmék írásaiba, a leghíresebb közülük a biológiai értekezéseket is író Theophrasztosz, Arisztotelész egyik követője volt, akit számos ókori auktor idézett a későbbiekben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2019
- Széchenyi Zsigmond vadászkalandjai
- Az 1990. októberi taxisblokád
- Az amerikai modernizmus első nagyasszonya
- 1918 - Az őszirózsás forradalom tündöklése és bukása
- A zselízi Eszterházy-kastély
- 1849 - Az aradi vértanúk tragédiája
- A szesztilalom rettegett szélmalomharcosa
- A Drechsler-palota különc asztaltársasága
- Hét híresség, akit elutasítottak a seregtől
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.