Az első világháborúban nem harcolhatott, a másodikban pótolta „hiányosságát” Ernest Hemingway
2021. július 9. 08:43 Múlt-kor
Korábban
Francia földön
Hemingway 1944. július közepén Franciaországba utazott, hogy folytassa tudósítói tevékenységét. Összebarátkozott Raymond O. Barton vezérőrnaggyal, az amerikai 4. gyaloghadosztály parancsnokával, aki örömmel bocsátott a rendelkezésére egy dzsipet és egy sofőrt. Utóbbi általában egy Archie Pelkey nevű közlegény volt New Yorkból.
Hemingway végignézhette például, ahogy Villedieu-les-Poêles utcáin összecsapnak a német és az amerikai katonák, St.-Pois közelében pedig csaknem eltalálta őt egy 88 mm-es német löveg lövedéke. Ennek a szabadságnak köszönhette azt is, hogy megláthatta a híres Mont-St.-Michel apátságot.
Hemingway rendelkezett két óriási előnnyel, amelyek hasznossá tehették őt: ismerte Franciaországot és tudott franciául is. Amikor a húszas években Párizsban élt az első feleségével, megtanulta a nyelvet és biciklivel bejárta a város környékét. Az író nem habozott ezeket a tényeket Barton tudomására hozni.
A vezérőrnagy gyomorfekélytől szenvedett, amelyet a háborús körülmények és a stressz csak tovább rontott, az író pedig nem habozott Barton gyengébb pillanatait kihasználni arra, hogy a saját adottságairól tájékoztassa.
Ezért augusztus közepén, amikor a szövetségesek már közel jártak Párizshoz, Barton megbízta őt egy nem hivatalos felderítési feladattal, amely úgy szólt, hogy számoljon be mindenről, amit a francia főváros felé vezető úton lát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap