Arzénmérgezés okozhatta Jane Austen súlyos látásromlását
2017. március 9. 15:25 MTI
Szakértők szerint valószínűleg arzénmérgezés okozta Jane Austen (1175-1817) látásnak súlyos romlását, a brit írónő élete végén már szinte teljesen megvakult. A brit könyvtárosok szemészek véleményét kérik ki elméletük igazolására.
Korábban
Az írónő British Libraryben őrzött három szemüvegének vizsgálata tárta fel, milyen súlyosan romlott látása. Austen korában a gyógyszerek készítéséhez nehézfémeket, köztük arzént használtak és a reumában szenvedő írónő szedhetett ilyen gyógyszereket - vélik a szakemberek, akik azt is feltételezik, hogy a mérgezés hozzájárulhatott korai, 41 éves korában, 1817. július 18-án bekövetkezett halálához is, amelynek oka régóta találgatások tárgya - olvasható a BBC honlapján.
A könyvtárosok a koruk ellenére jó állapotban lévő három szemüveg lencséjét mérték meg, hogy megállapítsák erősségüket. Austen első szemüvegének mindkét lencséje +1,75-ös, a második +4,75-ös és az utolsó +5,0-ös erősségű volt, ami azt jelenti, hogy halálakor az írónő már nagyon keveset látott, az olvasás, írás nehézkes volt számára. "Fennáll a lehetősége annak, hogy véletlenül megmérgezték őt nehézfémmel, például arzénnel. Ma már tudjuk, hogy az arzénmérgezés szürke hályogot okoz" - mondta Sandra Tuppen, a British Library kurátora.
"Az arzént gyakran használták több betegség, köztük a reuma gyógyítására készült orvosságokhoz, ez utóbbiban szenvedett Austen" - tette hozzá. Azt nem tudni, hogy a teknőspáncélból és üvegből készült szemüvegeket felírták-e Austennek vagy maga vásárolta. A brit könyvtárosok szemészek véleményét kérik ki elméletük igazolására.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rendszerváltás
- Tömeges határátlépéssel zárult az 1989-ben megrendezett páneurópai piknik
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- Egy küzdelmes élet Magyarországért: 30 éve hunyt el Antall József
- Konfliktusok és érdekellentétek között vezette le a rendszerváltást Antall József
- Vértelen, „bársonyos” forradalommal bukott meg a kommunizmus Csehszlovákiában
- Visszavonulót fújt Antall József kormánya a taxisblokád nyomása alatt
- A szarajevói filmfesztivál fő versenyében indul a Libertate '89 – Nagyszeben című alkotás
- Történészként és politikusként is maradandót alkotott Szabad György
- Nagy Imréék újratemetésén a kommunista rendszer is sírba szállt
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap