Anyja karjában temették el a kőkorszaki újszülöttet
2018. február 13. 13:52
Hollandiában régészek hatezer éves sírra bukkantak, amelyben egy felnőtt nő és egy karonülő kisgyermek aludta örök álmát. A szakértők még nem értek a DNS-elemzés végére, ám minden valószínűség szerint egy anya tartotta karjában évezredeken át gyermekét.
Korábban
A kutatók úgy vélik a gyermek csupán néhány napos újszülött (más megközelítésben maximum hat hónapos) lehetett, amikor a sírba helyezték mintegy hatezer évvel ezelőtt, a kőkorszak utolsó évszázadaiban. A közép-hollandiai Nieuwegeinben – egy új üzleti park építése során – fellelt sír az ország eddig megtalált legrégebbi gyermeki maradványait rejtette, adta hírül a Fox News.
A sír felett lévő, két méteres vastagságú agyag- és tőzegrétegek jól elzárták a külvilágtól a maradványokat, így érintetlenül kerülhettek a régészek kezei közé. A gyermeket egy 20 és 30 év között elhunyt nő tartja a jobb kezében. A fiatal hölgy pozíciója a szakértők szerint meglehetősen eltérő a régiót akkoriban uraló Swifterbant-kultúra szokásaihoz képest. „A nő bal karja a teste mellett fekszik kinyújtva, míg behajlított jobb kezével a gyermeket öleli” – magyarázták a kutatók az egyik holland nyelvű nyilatkozatukban.
A maradványokról készült fotón is látható, hogy míg a felnőtt csontváza jól kivehető, a gyermeké már kevéssé. Az újszülött maradványaiból csupán néhány csonttöredéket hagyott meg az idő vasfoga: a koponya, az állkapocs, a kulcscsont és a lábak egyes részeit tudták azonosítani a régészek.
„Ez egy egészen fantasztikus felfedezés” – lelkendezett Kirsten Leijnse holland kutató. „Nem tartjuk kizártnak, hogy a gyermek (és talán az édesanya is) a születéskor halt meg” – tette hozzá. A DNS-elemzés eredményére még várni kell, az analízist követően jó eséllyel meg tudják majd mondani, hogy a nő valóban a gyermek édesanyja volt-e, valamint a csecsemő nemére is fény derülhet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
- Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
- Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
- Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
- A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
- Így működött a kádári megtorló gépezet
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap