A „Nyakékek Úrnőjének” nevezte a spanyol nép Franco feleségét, Carmen Polót
2021. június 28. 18:20 Múlt-kor
Spanyolország ellentmondásos huszadik századot tudhat maga mögött, jelentős részét, csaknem negyven évet Francisco Franco, a Caudillo vezetése alatt. A második világháborút megelőző időszakban Franco véres polgárháborúban emelkedett Spanyolország élére, hogy utána kemény jobboldali diktatúrát vezessen be az országban. Ebben az időszakban végig mellette állt Carmen Polo, Franco felesége is, aki férje uralmának második időszakában nagyon komoly befolyásra tett szert az országban.
Korábban
Szerelem első látásra
María del Carmen Polo y Martínez-Valdés 1900-ban született Oviedóban, egy középosztálybeli család gyermekeként. A szüleinek rajta kívül még négy gyermeke született. Carmen 14 éves volt, amikor édesanyja meghalt, így a legkisebb testvérének Zitának a gondozása részben őrá maradt. Emellett az ovideói orsolyita apácákhoz, majd a szaléziakhoz járt iskolába.
Carmen Polo itt találkozott először Francisco Francóval, aki már akkor katona volt, és az alacsony termete miatt Commandantínnak becézték. A találkozó apropója egy templomi búcsú volt, ahol bemutatták őket egymásnak, és a későbbi visszaemlékezéseik alapján első látásra egymásba szerettek. Carmen Polo akkor 17, Franco 24 éves volt, az ekkor alezredesi rangú későbbi Caudillo pedig elkezdett leveleket írni a lánynak.
Az apácák azonban elfogták a leveleket, és átadták Carmen apjának, aki nem volt elragadtatva attól, hogy a lánya ilyen fiatalon felkeltette egy katona figyelmét, és azzal érvelt, hogy ha összeházasodnak, bármikor özveggyé válhat. Ebben az időben zajlottak a Rif háborúk Marokkóban, amelyekben a spanyol hadsereg érzékeny veszteségeket szenvedett, tehát az atyai figyelmeztetés korántsem volt légből kapott.
Az apa azonban, látva a lánya elkötelezettségét, elfogadta, hogy a lánya Francót választotta, pedig az eljegyzésük után a későbbi diktátornak azonnal sietnie kellett a marokkói hadszíntérre, hogy megszervezze a Francia Idegenlégió mintájára létrehozott Spanyol Légiót.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a3f1dfa2c46cf60b6bbe8a1969dff205.jpg)
Mikor hónapokkal később visszatért, a tervezett esküvőt is el kellett halasztani, mert a harcokban meghalt a légió egyik parancsnoka, ezért visszautazott Marokkóba. A ceremóniát végül 1923. október 16-án tartották meg Oviedóban, ami jeles társadalmi eseménnyé vált. Részt vett rajta Asztúria katonai parancsnoka is, a királyt képviselve ő volt a vőlegény tanúja.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/iI3Es/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/460e792abeb8e64d7cac3861fb344f11.jpg)
![I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek / 1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban](/iI3Es/label/.cut-640x400/763.jpg)
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Évtizedeken keresztül rejtély övezte, hogy mi történhetett a svéd sarkkutató csapattal 15:05
- A kor legnépszerűbb illata volt Coco Chanel No.5 nevű parfümje 14:21
- Kulturális örökségünket bemutató országos turné indul Székesfehérvárról 13:20
- Saját tervezésű dresszben úszta át első nőként a La Manche csatornát Gertrude Ederle 09:50
- Valószínűleg az atombomba hatásának bemutatása is elég lett volna Japán elrettentésére 08:20
- Madárlakhoz hasonlították az első elektromos árammal működő közlekedési lámpát tegnap
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon tegnap
- A közép-európai összefogás jelentős példáját adta Hunyadi János életműve tegnap