Amikor Michelangelo bosszúból a Sixtus-kápolna oltárképén a pokolba festette a pápai szertartásmestert
2020. március 6. 11:16
Michelangelo már majdnem elkészült a Sixtus-kápolna oltárképével, az Utolsó ítélettel, amikor III. Pál pápa szertartásmestere, Biagio da Cesena lesújtó kritikával illette az alkotást, mondván, a meztelen alakokat is ábrázoló freskó jobban illene egy nyilvános fürdőbe vagy egy kocsmába. Erre Michelangelo bosszúból az alvilág egyik alakját, Minószt a szertartásmesterről mintázta meg a remekművén. Biagio persze tiltakozott a pápánál, aki a legenda szerint azt felelte, illetékessége – végtelen sajnálatára – a pokolra már nem terjed ki.
Korábban
A szertartásmester egyfajta visszaigazolását már nem érte meg: 1565-ben ugyanis a festményről a nemi szerveket akkurátusan kitakarták.
A művészettörténet egyik legnagyobb hatású alakjának zsenialitása már fiatalkorában megmutatkozott. A társain gyakran gúnyolódó művésztanoncot (akinek egyik tanulótársa ezért az orrát is betörte) Lorenzo de’ Medici, Firenze valódi ura az anekdota szerint annyira csodálta, hogy még az étkezéseken is maga mellé ültette.
Michelangelót a legnagyobbak közé a Pietàja emelte, amelyet azóta véd golyóálló üveg, hogy 1972-ben egy elmezavarban szenvedő magyar turista megrongálta. Dávid-szobrát a művész egy olyan márványtömbből faragta ki, amelyet előtte már többen is alkalmatlannak tituláltak szoborkészítésre. Nem csoda, hogy a firenzeiek emberfeletti képességeiről pletykáltak.
A költőként is jelentőset alkotó művész – aki egyes kutatók szerint Asperger-szindrómában szenvedett – elmúlt hetvenéves, amikor megbízták a Szent Péter-székesegyház építési munkálatainak a vezetésével, és még a nyolcvanon túl is hozott létre remekműveket.
További száz híres történelmi személyről olvashat a Múlt-kor korábbi különszámában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2014
- Mátyásdomb: Lonkai-kastély
- Mi volt Augustus sikerének kulcsa?
- Zrínyi kirohanásai
- Az ujj nélküli apáca titka
- A gulyáskommunizmustól a műanyag kilencvenes évekig
- Kémelhárítók „rendszerváltása"
- Színészből lett politikusok
- A maffia Tízparancsolat-értelmezése
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.