Amatőr történészek bukkantak rá az I. világháborúban élve eltemetett német katonákra
2021. március 26. 09:23 Múlt-kor
1917 májusában több mint 270 német katonát temetett el élve egy francia tüzérségi zárótűz, amelyet a Winterberg-alagút nevű föld alatti létesítmény mindkét kijárata ellen intéztek a Chemin des Dames („a hölgyek ösvénye”) nevű útvonal mentén húzódó frontvonalon. Az alagutat – benne a holttestekkel – nemrég találta meg egy amatőr régész a fiával.
Korábban
Elfeledett tömegsír
A groteszk eset 1917 tavaszán, a második aisne-i csata néven ismert összecsapás során történt, amikor a franciák vissza kívánták szorítani a németeket. Az alagútban ragadt katonák a badeni 111. tartalékos gyalogezredhez tartoztak.
A háború után azonban sem a német, sem a francia fél nem mutatott különösebb érdeklődést a Winterberg-alagút felkutatása és az emberi maradványok kiemelése iránt, így pontos helyét azóta sem ismerte a történettudomány – amíg Alain Malinowski és fia el nem határozták, hogy megkeresik.
Az amatőr történész rendszeresen járta a vincennes-i várban fenntartott hadilevéltárat, és 15 éven keresztül gyűjtötte a használható térképeket, fogolykihallgatási jegyzőkönyveket, és más leírásokat. 2009-ben végül egy olyan térképre bukkant, amely úgy tűnt, az alagút pontos helyét jelölte meg.
„Éreztem” – mesélte Malinowski akkor, „tudtam, hogy közel járok. Tudtam, hogy az alagút ott van valahol a lábam alatt.” Meglepetésére azonban sem a francia, sem a német hatóságok továbbra sem mutattak érdeklődést az alagút feltárása iránt. Így 2020-ban Alain Malinowski és fia, Pierre maguk álltak neki az ásatásnak – és meg is találták a Winterberg-alagút bejáratát.
„Olyan volt, mint Pompeji” – mondta az ásatás egyik résztvevője. „Semmi sem lett elmozdítva.” A páros néhány ismerős segítségével több száz gázálarctartó hengert, két géppuskát, egy puskát, egy riadóharangot, és két ember maradványait találta meg.
Ezután visszatemették a lyukat, és bejelentették a felfedezést a hatóságoknak, akik azonban tíz hónap után sem tettek semmit az ügyben, így Malinowski úgy döntött, a sajtóhoz fordul.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Tudta-e, hogy...?
- 10 érdekes tény a Szent Koronáról
- 7 mitológiai lény, melyektől rettegtek a régmúltban
- Tíz tény Jackie Kennedy-ről
- Tíz meglepő tény az angliai csatáról
- Támadó marslakók, megtévesztett nácik, kőkori törzs – hét grandiózus átverés a történelemből
- 10 meglepő dolog Madame Curie-ről
- 10 félresikerült kivégzés a történelemből
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult
- 10 tény a Mona Lisáról
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap