A világjárvány újabb késést hozott a barcelonai Sagrada Familia építésének befejezésébe
2021. május 26. 13:24 MTI
Május 29-én nyithat ki újra a koronavírus-járvány alatt zárva tartó barcelonai Sagrada Família (Szent Család) székesegyház. Az UNESCO világörökségi listáján szereplő épületen folyó munkálatok is hónapokra leálltak a pandémia miatt, ezért már nem tartható a befejezés 2026-os dátuma.
Korábban
Az Antoni Gaudí által megálmodott katedrális építése 1882-ben kezdődött. A katalán építész haláláig, 1926-ig dolgozott a bazilikán. Xavier Martinez, a Sagrada Família vezérigazgatója elmondta, hogy a befejezés korábban vállalt 2026-os dátumát nem tudják tartani.
“Lehet, hogy a székesegyház 2030-ban, 2035-ben vagy 2040-ben készül el”, mivel a pandémia alatti veszteségeket is pótolni kell valahogy – tette hozzá. Ugyanakkor hangsúlyozta, biztos abban, hogy a modernista stílusú, 18 tornyú épületet még az ő generációjának életében sikerül befejezni.
Jordi Faulí főépítész felidézte, hogy a Sagrada Família építése már korábban is veszélyben forgott, 1910-ben kis híján leállították a munkálatokat, és az 1930-as évekbeli spanyol polgárháború alatt is szünetelt az építése.
„Az a célunk, hogy Gaudí csodálatos tervét valóra váltsuk” – mondta Faulí a 138 méter magas Szűz Mária-torony mellett állva, amelynek decemberben kellett volna elkészülnie.
A pénzügyi megszorítások közepette az igazgatótanács úgy döntött, hogy idén a torony befejezésére összpontosít. A testület 60 millió eurót (21 milliárd forintot) költött az építkezésre 2019-ben, amikor 120 országból mintegy 4,5 millió ember látogatott el a bazilikába.
Eredetileg hasonló célokat tűztek ki 2020-ra is, de aztán lesújtott a világjárvány, a látogatók száma 600 ezer körülire zsugorodott és a bevételek alig érték el 2019-es bevételek 15 százalékát.
A Sagrada Famíliának, ha elkészül, három homlokzata lesz és egy 172,5 méteres, Jézus Krisztusnak szentelt torony koronázza meg, így ez lesz Barcelona legmagasabb épülete. Gaudí eredeti tervein egy kültéri lépcsőház is szerepelt, de az még nem dőlt el, hogy megvalósítják-e, mert ez legalább egy lakóépület lebontását jelentené, a helyi önkormányzat és a lakóközösség pedig ezt a pandémia miatt nem tudta megvitatni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének
- Abszurd részleteket is kikényszerítettek a vallatók a Rajk-per vádlottjaiból
- A Sztálin-szobor felállításának ürügyén pusztították el a kommunisták a Regnum Marianumot
- Fogolytársaival memorizáltatta legjobban sikerült verseit Recsken Faludy György
- Gyorsan kiérkeztek a mentőegységek a biatorbágyi merénylet helyszínére
- Több mint fél ezer rendházat számolt fel a Rákosi-rendszer
- Rabtársainak is megtanította verseit a recski munkatábort megjárt Faludy György
- A legnehezebb időkben is biztos támasza volt az erdélyi magyarságnak Márton Áron
- Ellenségei családtagjainak sem kegyelmezett a politikai tisztogatások idején Sztálin
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.