A történelem öt legbizarrabb zászlaja
2016. április 14. 14:58
Különös, rendhagyó zászlókból és címerekből számos akadt a történelem során. Példaként felhozható többek között az észak-koreai, vörös csillaggal, kukoricával és vízi erőmű hármassal operáló címer, vagy a leginkább egy kisgyermek paintben rajzolt munkájára emlékeztető, koronás elefántot ábrázoló dahomeyi lobogó. A History Today összegyűjtötte a valaha volt öt legbizarrabb zászlót.
Korábban
Lefejezés piros háttér előtt
1897-ben a brit csapatok egy megtorló akció keretében elfoglalták Benin Cityt, azzal a céllal, hogy visszavágjanak az előző küldetés során a dél-nigériai Benini Királyságtól elszenvedett vereségért. A küldetés a britek szempontjából sikeresnek bizonyult: a királyt elfogták és száműzték, a várost a földdel tették egyenlővé, és számos műkincset vittek Londonba.
A tárgyak között volt ez a rendhagyó, piros háttér előtt társát lefejező alakot ábrázoló zászló is. A lobogó eredetéről és jelentéséről szinte semmit sem tudunk, még csak annyit sem, hogy egyáltalán a Benini Királyság használta-e, a feltételezések szerint azonban kapcsolatba hozható az itsekiri törzzsel. A zászló jelenleg a greenwichi Nemzeti Tengerészeti Múzeumban tekinthető meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.