A szovjet katonák teljesítményét kívánja méltatni a német államfő
2015. május 4. 12:04 MTI
A második világháború befejeződésének közelgő 70. évfordulója alkalmából az egykori szovjet katonák teljesítményéről, illetve szenvedéseiről az elkövetkező napokban külön is meg kíván emlékezni a német államfő.
Korábban
Ezt maga Joachim Gauck jelentette be a Süddeutsche Zeitung című lapban megjelent szombati interjújában. "Május 8-án felszabadítottak bennünket, mégpedig a Szovjetunió népei is. Ezért hálával és tisztelettel tartozunk nekik" - jelentette ki az államfő. Az interjúban Gauck úgy vélekedett: mindezen az a tény sem változtat, hogy a szovjet felszabadítók a háború után Németország keleti felében felelősek voltak a szabadság elfojtásáért, az elnyomásért, az üldözésért.
A német államfő elmondta: az elkövetkező napokban nagy súlyt kíván helyezni az egykori szovjet hadifoglyok sorsára is. Utalt arra, hogy a náci német hadsereg által foglyul ejtett öt és fél millió szovjet katonának csak kevesebb mint a fele maradt életben.
A szovjet hadsereg szerepének megítélése ellentmondásos Németországban: 1945-ig a felszabadítókat látták bennük, 1945 után azonban a diktatúra képviselőit. "Ez utóbbihoz nagyon kritikusan lehet és kell viszonyulnunk, de ugyanilyen őszinte tisztelettel és köszönettel tartozunk ezeknek a katonáknak a felszabadításban játszott szerepükért" - fogalmazott az államfő.
Angela Merkel német kancellár nem vesz részt a második világháború befejeződésének 70. évfordulója alkalmából tartandó május 9-i moszkvai díszszemlén. Egy nappal később azonban a kancellár Moszkvába látogat, hogy koszorút helyezzen el a második világháborúban elesettek emlékére.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap