A szemét titkai: klímaváltozás és pestis taszította romlásba a Bizánci Birodalmat
2019. március 27. 09:55 Múlt-kor
Már egy évszázaddal a Bizánci Birodalom közel-keleti hatalmának megrendülése előtt látni lehetett hanyatlását – méghozzá a lakói által kidobott szemétben, állítják egy új tanulmányban régészek.
Korábban
Régészek nemzetközi csoportja egy Elusza nevű bizánci település összegyűlt hulladékát vizsgálta meg az izraeli Negev-sivatagban. Kutatásuk eredménye egy igen érdekes új idővonalat nyújt a birodalom hanyatlásáról. A kutatók azt fedezték fel, hogy a hulladékgazdálkodás, amely a római (és a keletrómai) birodalomban még az Eluszához hasonló távoli helyeken is megbízhatóan működött, már 100 évvel a térség iszlám meghódítása előtt összeomlott.
Ekkoriban a térség éppen a „késő antik kis jégkorszak” nevű klímaesemény tanúja volt, amivel egy időben tombolt a justinianusi pestis néven ismert járvány, amely a becslések szerint akár 100 millió ember életét is követelhette két évszázad alatt. A járvány és a klímaváltozás együttesen hatalmas gazdasági visszaeséshez vezetett, és Konstantinápoly képtelenné vált keleti területeinek megtartására.
Kincs a szemétben
Elusza egy már részben feltárt helyszín, azonban az új kutatás volt az első, amely az ókori település szemétlerakóhelyeit vizsgálta – mondta el a tanulmány vezető szerzője, Guy Bar-Oz, az izraeli Haifai Egyetem régészprofesszora. Az ókori városok épületeivel ellentétben – amelyeket sok esetben több alkalommal is leromboltak, majd újjáépítettek ugyanott – a szemétlerakóhelyek rétegei évtizedeken vagy akár évszázadokon át egymásra rakódhatnak, így folyamatosan nyomon követhetők rajtuk keresztül az emberi tevékenység egyes aspektusai – ezáltal pedig jó indikátorai lehetnek a változásoknak.
„Számomra egyértelmű volt, hogy a napi életről és a múltbéli városi létről szóló adatok igazi aranybányája a szemétben lesz” – mondta Bar-Oz. A lerakóhelyeken a régészek sokféle tárgyat találtak: kerámiatöredékeket, magvakat, olívabogyók maradványait, tüzelésből származó faszenet, de még a Vörös-tengerről vagy a Nílus vidékéről származó import ínyencségek maradványait is.
A tudósok radiokarbon kormeghatározással becsülték meg, mikor voltak használatban a város közelében lévő szemétlerakóhelyek. Arra jutottak, hogy az itt talált hulladék körülbelül 150 éven át gyúlt össze, ennek azonban vége szakadt a hatodik század közepén. Ez arra utalt, hogy az infrastruktúra összeomolhatott, ami akkor történik, amikor egy város maga is közel áll már a bukáshoz – jegyezték meg tanulmányukban a kutatók.
Az új bizonyítékok alapján a régészek arra következtettek, hogy Elusza hanyatlása legalább egy évszázaddal azelőtt megindult, hogy a régió iszlám fennhatóság alá került volna. Valójában még egy viszonylag békésnek és stabilnak mondható időszakban is nehézségekkel küszködött, éppen akkoriban, amikor Justinianus császár alatt a birodalom még terjeszkedett Európában, Ázsiában és Afrikában egyaránt – mondta Bar-Oz. A professzor szerint az lenne ilyenkor a logikus, hogy a birodalom végvárai, mint Elusza, pénzügyileg stabilak legyenek, azonban a kutatók által gyűjtött bizonyítékok alapján nem ez volt a helyzet.
„Ehelyett annak a jelét látjuk, ami valójában történt, és ami eddig láthatatlan volt a régészek többsége számára – hogy a birodalmat klímakatasztrófa és betegség sújtotta” – mondta a professzor.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- Több mint hét évtizeddel az elsüllyedése után fedezték fel a Titanic roncsait
- Száz év elteltével már szinte semmi sem maradt a Titanic roncsából
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.