A római kivonulás utáni, 5. századi mozaikot találtak Angliában
2020. december 11. 11:45 MTI
A chedworth-i lelet azt bizonyítja, hogy a mai Anglia területén a rómaiak kivonulása után is fennmaradt a romanizált életstílus - hangsúlyozták a kutatók csütörtökön a felfedezést bejelentve.
Korábban
Történészek eddig úgy vélték, hogy az úgynevezett sötét korban (dark ages) az összes római város és villa elhagyatottá vált és pusztulásnak indult.
A chedworth-i mozaik a bizonyíték arra, hogy a kultúrának a római Britannia vége utáni hanyatlása lassabban ment végbe, mint azt eddig gondoltuk - jelentette ki Martin Papworth régész, a National Trust műemlékvédelmi alapítvány kutatója.
A tudós szerint új terem kialakítása és új padozat lefektetése jólétre utal, és arra, hogy a mozaikipar 50 évvel tovább fennmaradt az eddig ismertnél.
Radiokarbonos vizsgálat kimutatta, hogy a mozaikot határoló falat legkésőbb 424-ben emelték, a mozaikot pedig bizonyosan ennél később fektették le.
A padló rajzolata bonyolult, egy sor körből áll, bennük geometriai vagy virágmintákkal, a széleket pedig egy fonott minta jelöli.
A Londontól 155 kilométerre északnyugatra található villa az egyik legnagyobb és legjobb állapotban fennmaradt római ház Nagy-Britanniában.
A közeli Cirencesterben, amely a 4. század végén a második legnagyobb római város volt Britanniában London után, már korábban is feltártak villákat, köztük gazdagon díszítetteket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. világháború
- Tétlenül szemlélte Etiópia lerohanását a Nemzetek Szövetsége
- Egy hónapot késett a németek Moszkva elleni támadása
- „Parancsra tettem" – így védekeztek a nürnbergi per vádlottjai
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz
- Házmesterek a vészkorszakban
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.