Véget ért a hányatott sorsú szombathelyi római mozaikegyüttes restaurálása
2020. december 10. 11:47 MTI
Befejeződött az ország legnagyobb, összefüggő római kori mozaikjának restaurálása, az antik műtárgyegyüttes a 4. században a Savariában (mai nevén Szombathelyen) emelt helytartói palota padlózatát díszítette.
Korábban
A felújítás, konzerválás és a sótartalom kivonása után a mozaik csodálatos, friss színeket kapott - mondta el az MTI-nek Csapláros Andrea, a Savaria Múzeum igazgatója.
A műtárgyegyüttest több anyagból, többek közt zöldpalakőből, tégladarabokból, apró márványkockákból készítették el csaknem kétezer évvel ezelőtt, a felületét az üvegmozaikszemcsék tették csillogóvá.
A padlózatot az ókori római városokra (Aquileia, Grado) jellemző motívumokkal díszítették, de a mozaikon máshol nem ismert minták is megjelentek, ezek az elemek valószínűleg helyi mesterek munkái - ismertette a részleteket Csapláros Andrea.
A növényi ornamentika mellett néhány jellegzetes szimbólum (rozetta és Salamon-csomó) is kirajzolódik - jelezte Kőfalvi Vidor, a Salisbury Archaeology restaurátora. Hozzátette: a restaurátorok, régészek számára a legnagyobb munka a gézrétegekre könyvkötészeti ragasztóval rögzített mozaikszemek felszedése volt.
A 4. századból származó mozaikpadló négy császár "lábnyomát" őrzi: a Római Birodalom uralkodói látogatásuk során a palota márványlapokkal, festményekkel díszített impozáns fogadótermében hoztak rendeleteket, alkottak törvényeket.
A mozaikpadló-töredékek 1938-ban, a püspöki palota kertjének átalakításakor kerültek elő. A régészek a 663 négyzetméter alapterületű fogadóterem padlózatából mintegy 100 négyzetmétert tudtak megmenteni, ugyanis a római romok fölé épült középkori vár vizesárkát a padlózatba ásták, így a mozaik nagy része tönkrement - idézte fel Csapláros Andrea.
Kiemelte, a Savaria múltját kutató Géfin Gyula pápai prelátus felismerte a leletegyüttes jelentőségét, kezdeményezésére leállították az építkezést, majd Járdányi Paulovics István régész vezetésével elkezdődtek a feltárások.
A második világháború után a műemlékegyüttes fölé védőépületet emeltek, de az elmúlt évtizedekben a mozaikpadló állapota folyamatosan romlott, az elvizesedett, elmohásodott műtárgyat csak restaurálással lehetett megmenteni.
A Salisbury Archaeology budapesti műhelyében felújított mozaikegyüttest Szombathelyre, a Pásztor utcai raktárbázisra szállítják, ha a múzeum ismét látogatható lesz, az érdekesebb motívumokat a kiállítótérben mutatják be - jelezte a Savaria Múzeum igazgatója. Végleges megoldást jelentene, ha a leletegyüttes visszakerülne a származási helyére, az egykori helytartói palota helyén kialakított Járdányi Paulovics István Romkertbe - hangsúlyozta.
Hozzáfűzte: a szabadtéri emlékhely a római kortól kezdve a város központja volt, az épületmaradványok hiteles képet adnak Szombathely történetéről. Az egyházmegye területén kialakított, a Savaria Múzeum kezelésében lévő romkert helyreállításának legfontosabb eleme, hogy bemutathatóvá váljon, mi történt az elmúlt kétezer év alatt Szombathelyen, Vas vármegye és Pannónia területén.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód
- Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
- Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
- Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
- Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
- Megérdemelték a kitelepítést a németek?
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.