A magyar rabszolgából lett angol lady kétszer is elkísérte férjét Afrika szívébe
2020. szeptember 17. 08:27 Balázs-Piri Krisztina
Korábban
A Nílus rejtélye
Azt, hogy Flóra és Samuel mikor és hogyan házasodott össze, szintén homály fedi. Anne Baker azt állítja, hogy férje dédapja a „kivásárlás” után azonnal, még Bukarestben házasságot kötött Flórával, ma már azonban aligha lehet kideríteni, milyen jogi formája volt a frigynek.
Mindenesetre Baker egy barátjának úgy fogalmazott, azért nem írt a házasságáról egyetlen ismerősének sem, mert úgy gondolta, jobb lesz majd Flórát személyesen bemutatni a gyerekeinek és a társaságnak.
(Nyilván akkor – gondolhatta Baker –, amikor az asszony már tud angolul, és tisztában lesz a brit etikettel. Tegyük hozzá: Anne Baker állítása szerint kezdetben Flóra például csak magyarul vagy németül tudott írni, csupán 1867-től vetette papírra mostohalányainak szóló sorait angolul.)
Samuel Baker tehát halasztgatta a hazatérést, helyette egy nílusi expedíció tervét fontolgatta, szerette volna megtalálni a folyó forrásait. Tudjuk, sokak vágya volt ez: „Caput Nili querere”. Bár ez a mondás az ókori Rómában annyit jelentett, hogy az illető valami kivihetetlen dologra törekszik.
Mégis, Baker nekivágott, ahogy a Nílus rejtélye című könyvében írta: „…oldalamon állt valaki, (…) egy erős asszony, aki odaadásával úgy határozott, hogy minden veszélyt megoszt velem, és lépésről lépésre követni fog a vad életmód rögös ösvényein.” Valóban így történt.
Nem volt veszélytelen a vállalkozás: az expedíció utolsó tizenhárom hónapjában, 1863 februárjától 1864 márciusáig a Baker házaspár súlyos megpróbáltatásokat élt át. Különösen Flórát viselte meg az út: heteken át lázas volt, orvos nélkül, válságos állapotban. Elgyötörten bár, de az expedíció végül megérkezett az Albert-tóhoz, amit Samuel Baker a királynő férjéről nevezett el, és amit akkoriban a Viktória-tóval együtt a Nílus két szülőjének tartottak.
A házaspár egyszeriben világhírű lett, felfedezésük értékéből semmit sem von le a tény, hogy még 2005-ben is indult egy expedíció, felderítendő a világ leghosszabb folyójának pontos forrásvidékét – vagyis a házaspár a forrást valójában nem találta meg. Elismerésképpen – Bakerék nevéhez fűződik a Murchison-vízesés felfedezése is – Viktória királynő főrangra emelte Bakert, aki minden alkalommal hangsúlyozta: abban, hogy birtokába jutott a nagy titoknak, a „mindig oldalamon álló asszonynak” oroszlánrésze volt.
Ennek ellenére a királynő személyesen nem óhajtott találkozni a házaspárral. A még a széklábakra is harisnyát húzó prűd Viktória – hitelt adva a szárnyra kelt pletykának, miszerint Flóra sokáig „rendezetlen kapcsolatban” élt a férfival, aki megmentette őt a rabszolgasors poklából – sosem bocsátott meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg
- Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
- A római nép rajongott érte, a filozófusok megvetették a véres gladiátorjátékokat
- Még a nevét is el akarták törölni a vallásreformer fáraónak
- Az örök élet elnyerésének esélyét növelte a luxuscikknek számító Halottak Könyve
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Az erényes római nő megtestesítőjeként tekintettek Corneliára, a Gracchusok anyjára
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap