A „magyar Gestapo” későbbi vezetője „vette kezelésbe” a 30-as években Robert Capát
2017. május 25. 15:21
Vérbeli pesti vagányként kezdte, Trockij tette ismertté, nevéhez fűződik a történelem egyik legvitatottabb fényképe, és még Ingrid Bergmant is a szeretői között tudhatta. Hatvanhárom éve, 1954. május 25-én halt meg Robert Capa, a történelem talán legismertebb fotósa.
Korábban
A Robert Capa néven világhírűvé vált Friedmann Endre 1913-ban született Budapesten. A gimnazista fiú baloldali kapcsolatait nem nézte jó szemmel a titkosrendőrség: 1931 májusában letartóztatták, és a később az állambiztonsági rendészet, a „magyar Gestapo” vezetőjeként hírhedtté vált Hain Péter verte agyba-főbe. Jó kapcsolatokkal rendelkező apja közbenjárására engedték csak szabadon, rögvest emigrált is.
A fotóriporteri pályára lépő, több európai fővárosban is megforduló Friedmann nevét a Trockijról az 1932-es koppenhágai szocialista kongresszuson készített képeinek köszönhetően ismerték meg széles körben. A megélhetéshez azonban ez kevés volt. Ezért barátnőjével, Gerda (Pohorylle) Taróval megalkotta az „amerikai fotós”, Robert Capa alakját. E névválasztásáról több történet is kering. Valószínűsíthető, hogy gimnáziumi beceneve, a rámenős természetének köszönhetően ráaggatott „Cápa” nyomán lett Capa.
A névváltás bejött. A fotóriporter a spanyol polgárháborúban és a második világháborúban készített képeivel világhírnevet szerzett magának. 1944. június 6-án hajnalban ő volt az egyetlen fotós, aki a partraszállók első hullámával Normandia földjére lépett. Sajnos azonban a 106 egyedülálló filmkockából asszisztense ügyetlenkedése folytán csupán 11 maradt fenn, azok is enyhén életlenül.
A milicista halála című, legismertebb képének hitelességét sokan vitatják, ám ennek ellenére Stefan Lorant, magyar származású filmes és képszerkesztő nem tévedett nagyot, amikor azt mondta az 1954-ben Laoszban taposóaknára lépett Capáról: „A világ legnagyobb háborús fényképésze.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. Az ENSZ és az Európai Unió
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- 1948 óta a „visszatérés joga” áll az izraeli-palesztin konfliktus középpontjában
- 26 éves az Európai Unió
- Tényleg nem tett meg mindent az ENSZ a magyar ügy érdekében 1956-ban
- Botrányok övezték az egyik legnagyobbb ENSZ-szervezet történetét
- A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története
- 10 tény a ruandai népirtásról
- 60 éve lett vége a hidegháború legvéresebb konfliktusának
- Az ENSZ-re sózta London Palesztinát
- Viták a közös európai történelem kapcsán
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 20:20
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 18:05
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 16:05
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 15:05
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben 11:20
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait 09:05
- Csaknem fél évszázadot kellett várni a két Németország újraegyesítéséhez tegnap
- Már nem kell sokat várni az ikonikus Magyar népmesék folytatására tegnap