A macska, amely egy év alatt kipusztított egy egész madárfajt
2019. március 27. 08:52 Múlt-kor
Korábban
Teljes pusztítás
A szakértők egyike, az angol Sir Walter Buller hamar válasszal is szolgált, miszerint a madarak egy addig ismeretlen, önálló faj képviselői. Többen is leírták tudományos folyóiratokban az új madárfajt, Buller pedig igen nagy összegért vásárolt több kipreparált példányt is Lyalltól. A szakértők egy jelentős része azon a véleményen volt, hogy a felfedező Lyallról illene elnevezni a fajt, amelyet napjainkban is a Traversia lyalli tudományos néven ismerünk. Mindeközben azonban telt az idő, Tibbles megszülte kölykeit, és egyre több macska vadászott a szigeten a menekülésre képtelen álfakuszokra, mind táplálékként, mind játékból.
A tudomány jelenlegi állása szerint a bizonyítékok afelé mutatnak, hogy a különös faj korábban Új-Zéland más részein is elterjedt volt, azonban innen szintén az ember által behurcolt veszély tüntette el – a szigetekre az európaiakat megelőzően érkező maori telepesekkel jövő kártevő, az úgynevezett polinéz patkány (Rattus exulans), amely bolygónk harmadik legelterjedtebb patkányfaja. A rágcsáló természetesen nem vadászhatott az álfakuszokra, mint a macskák, a földön fészkelő madarak tojásait azonban más esetekben is előszeretettel fogyasztja. Miután a behurcolt kártevők ezzel vélhetően felszámolták Új-Zéland többi szigetén e madarak élőhelyeit, a ragadozóktól és patkányoktól egyaránt mentes Stephens-sziget maradt az egyetlen menedéke a különös fajnak – egészen Tibbles és kicsinyei megérkezéséig.
Kevesebb mint egy évvel felfedezését követően a Stephens-szigeti álfakusz jószerivel ki is halt. 1895 februárjában Lyall levelet írt Bullernek, amelyben leírta, hogy a macskák valósággal tizedelik az apró madarak populációját a szigeten. Eddig ő maga is mindössze két alkalommal látott élő példányt, a többit kizárólag a macskák által leölt tetemek formájában.
Egy hónappal ezután egy christchurchi újság szerkesztői cikke megjegyezte, hogy a madár nagy valószínűséggel kihalt, és hogy vélhetően ez a leggyorsabb példa egy állatfaj teljes kipusztítására. Lehetséges, hogy néhány példány még élt a szigeten az elkövetkező években, mivel egyes források szerint még látták őket, illetve a macskák később is hoztak haza belőlük, azonban kétségtelen tény, hogy Tibbles és utódai rekordidő alatt kíméletlenül megsemmisítették a fajt. Az eset azóta az egyik legékesebb intő példa a házimacskák szabadon tartásának veszélyeire.
1898-ra új gondozó került a Stephens-szigetre. Ő kilenc hónap leforgása alatt több, mint 100 elvadult macskát lőtt le, azonban egészen 1925-ig tartott, mire a behurcolt ragadozók eltűntek a kicsiny földdarabról.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.