A legrégebbi németországi mecset maradványaira bukkantak
2015. szeptember 1. 12:50 MTI
Az első világháború idejéből származó mecset maradványait találták meg német régészek a brandenburgi Wünsdorfban, Németországban. Szakértők szerint ez a legrégebbi az országban.
Korábban
A Berlini Szabadegyetem kutatói merevítő huzalokat, a fakupola vasszegeit, valamint a mecset ablakának üvegdarabjait találták meg - közölte az intézmény. A fából épült mecsetet 1915-ben avatták fel és 1925-26-ban rombolták le. Minaretje 23 méter magas volt.
Az első világháború idején egy wünsdorfi fogolytáborban mintegy 4000 iszlám vallású katonát tartottak fogva, akik többek között Indiából, Marokkóból, Tunéziából és Algériából származtak. A mecsetről, amely a szakértők szerint a legrégebbi Németországban, csak kevés nyom maradt fenn, mert a területet a nácik és később a szovjet csapatok katonai terepként használták - olvasható az egyetem közleményében.
A Berlintől negyven kilométerre délre lévő területen nemrég menekültek elszállásolására szolgáló konténereket állítottak fel. A régészek még ezt megelőzően dokumentálták a múlt nyomait.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap