A kalózkodó szerzetestől a bosszúálló óriásig: öt hősként tisztelt bűnöző a középkorból
2022. április 18. 16:49 Múlt-kor
Az élet a középkorban az átlagember számára nem volt könnyű. A hűbéri viszonyok között korlátozott volt a társadalmi mobilitás, így nem mindenkinek volt lehetősége élete során jelentősen javítani életkörülményein. Nem csoda tehát, hogy a közemberek sokszor felnéztek azokra, akik – a fennálló renddel dacolva – képesek voltak maguknak vagyont szerezni, akár rablással és fosztogatással is. Természetesen az ilyen „népi hősök” többnyire romantikusan ábrázolt alakok, akiknek valójában saját gazdagodásuk, vagy esetleg valamiféle személyes bosszúállás volt az elsődleges szempont, és ennek folyományaképpen előfordult, hogy a szegények valamilyen hasznot láttak, vagy legalább kárörömet érezhettek uraik kirablásán. Alább következik öt törvényen kívüli ember a középkorból, akiknek alakja már saját korukban legendássá vált.
Korábban
A köpönyegforgató: Szerzetes Euszták
Eustace Busket a franciaországi Boulogne-ban született 1170 körül egy Baudoin Busket nevű nemes egyik fiatalabb fiaként, így logikus volt számára az egyházi pályára lépés.
Mielőtt bencés szerzetesnek kezdett volna tanulni, állítólag a spanyolországi Toledóban tanult fekete mágiát.
Szerzetesi tanulmányait félbeszakította, miután édesapját meggyilkolták. Legfőbb ellensége Boulogne grófja, Renaud de Dammartin volt, aki egy vitát követően törvényen kívül helyezte.
Euszták innentől kalózként, illetve zsoldosként tevékenykedett, az angol és a francia koronát szolgálta felváltva a Csatornán, ahol hosszú időre több szigetet is irányítása alá vont. Szolgálatai mellett rendszeresen portyázott a partvidéki településeken is.
A sandwichi csata, amelyben Szerzetes Euszták életét vesztette
Végül – miután a franciákhoz állt át – angol csapatok fogták el 1217-ben az úgynevezett sandwichi csata során, és – mivel árulása miatt megvetették – helyben, még a tengeren kivégezték.
Az Anglia és Franciaország közötti békekötést szavatoló 1217-es lambeth-i béke tárgyalásai során az angolok kikötötték, hogy a Csatorna-szigeteknek vissza kell kerülniük az angol korona irányítása alá, Szerzetes Eusztáknak és embereiknek pedig el kell hagyniuk azokat.
Még folytak a tárgyalások, amikor Eusztákot a tengeren kivégezték, így végül a parancsnokságát átvevő fivérei kerültek be a béke végső szövegébe – a francia királynak kellett biztosítania, hogy elhagyják a szigeteket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- A legválságosabb időket is átvészelték a Városligetben megtartott árumintavásárok
- Tengernyi programot kínál a gyermekes családoknak is a Szent István Nap
- Sokáig maradt a Városligetbe látogató gyerekek kedvence az olasz bohóc cirkusza
- A madarak számára is kellemes környezetet biztosítottak a régi Városliget tavai
- A legendás Zeppelin léghajó útját is megörökítették a Városliget fölött
- Sió tündér legendáját is elhozták a Városligetbe a millenniumi ünnepségek
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Újabb nemzetközi elismerést söpört be a Magyar Zene Háza
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója 2024.09.15.
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi 2024.09.15.